Károly király szavai csontig hatolnak: ezt mondta a rákkal küzdőknek a nagybeteg uralkodó

2025. március 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A rák világszerte az egyik vezető halálok, és bár a statisztikák szerint előfordulása folyamatosan növekvő trendet mutat, Károly király példája arra emlékeztet, hogy a bátorság és a kitartás kulcsfontosságú a gyógyulásban. Ezért is jó, ha minden alkalmat megragadunk arra, hogy ezzel kapcsolatban edukáljuk a társadalmat.

Károly király nemcsak a királyi feladatokban, hanem a rák elleni küzdelemben is példát mutat
Károly király nemcsak a királyi feladatokban, hanem a rák elleni küzdelemben is példát mutat
Fotó: Pool / Pool / Getty Images

Károly király szerdán Ulster Egyetem Coleraine-i campusán tett látogatást, ahol rákkal küzdő betegekhez intézett bátorító szavakat. Bár a daganatos megbetegedések ügye mindentől függetlenül fontos, ez a pillanat azért is volt különösen jelentős, mert az uralkodó maga is kezelés alatt áll hasonló problémájából kifolyólag. A királyi pár észak-írországi útjának második napján Károly király a gyógyszerészeti tanszékre is benézett, ahol betegtársaival és kutatókkal találkozott.

A szóban forgó egyetem az Egyesült Királyság egyik vezető gyógyszerészeti és farmakológiai intézménye, különösen fontos szerepet játszik a rák elleni küzdelemben, Károly király pedig elismerően nyilatkozott a kutatásról, amely új technikákat alkalmaz a gyógyszerek célzott eljuttatására a rákos sejtekhez.

Károly király nemcsak betegekkel, hanem a tanszék kutatóival is találkozott
Fotó: Pool / Pool / Getty Images

Az uralkodó Winston Churchill híres mondását idézte: „Keep buggering on” (ami nagyjából annyit tesz, hogy ne add fel, folytasd tovább), ezzel is bátorítva a betegeket a kitartásra. A látogatás során Károly király a betegek állapota felől érdeklődött, és megkérdezte azt is, hogyan sikerül megbirkózniuk a kezelések mellékhatásaival. Ivan McMinn, az észak-írországi hasnyálmirigyrák jótékonysági szervezet elnöke, elmondta, hogy a királyi látogatás nagy hatással volt rá, és kiemelte: a király érdeklődése őszinte volt.

A palota közleményt adott ki Károly királyról és Kamilla királynéról: bizonytalanná vált tavaszi programjuk

A palota közleményt adott ki Károly királyról és Kamilla királynéról: bizonytalanná vált tavaszi programjuk

Károly király betegsége

A királyi családot és az egész világot megrázta a hír, amikor 2024 februárjában bejelentették, hogy Károly királynál rákot diagnosztizáltak. Azonban a család pozitív hozzáállását és a királyi feladatok sűrű ütemtervét látva él a remény, hogy a kezelések sikeresek. Károly király észak-írországi látogatása, valamint a közelgő vatikáni és olaszországi útja is bizonyítja, hogy az uralkodó továbbra is aktívan részt vesz a királyi feladatokban, miközben a rák elleni küzdelemben is példát mutat.

Forrás: People

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kiderült, mennyi mozgás kell ahhoz hetente, hogy javuljanak az életkilátásaid

Kiderült, mennyi mozgás kell ahhoz hetente, hogy javuljanak az életkilátásaid

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

3 tipp, amivel megelőzheted napjaink egyik leggyakoribb fertőzését! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted napjaink egyik leggyakoribb fertőzését! (x)

Intim tippek a nyárra: 4 tanács, hogy elkerüld a bajokat (x)

Intim tippek a nyárra: 4 tanács, hogy elkerüld a bajokat (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

6 tévhit a vashiányról: derítsd ki te hányat ismersz közülük! (x)

Fehérnemű nélkül az utcán? Elmondjuk, milyen hátrányokkal járhat! (x)

Fehérnemű nélkül az utcán? Elmondjuk, milyen hátrányokkal járhat! (x)