Borzalmas dolog derült ki Katalin hercegné alapítványáról

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Katalin hercegné az Action for Children jótékonysági szervezet védnökeként kemény munkát fektet abba, hogy segítsen a rászorulókon. Érthető módon nagyon fontos számára az alapítvány, arról viszont nem volt tudomása, hogy annak vezérigazgatója korábban egy férfi halálát okozta.

Katalin hercegné alapítványának vezetője szörnyű bűncselekményt követett el
Katalin hercegné alapítványának vezetője szörnyű bűncselekményt követett el
Fotó: Karwai Tang/Getty Images

Kiderült, hogy Katalin hercegné gyermekjótékonysági szervezetének vezérigazgatója 16 éves korában halálra késelt egy 21 éves férfit. Az eset 1979-ben történt Angliában, amikor a most 60 éves Paul Carberry alkohol befolyásoltság alatt öt alkalommal szúrta meg az ártatlan férfit, aki belehalt sérüléseibe.

Bánja már a tettét

Katalin hercegné tavaly találkozott először Paul Carberry-vel, de mit sem sejtett a férfi sötét múltjáról. A vezérigazgatót 17 éves korában ítélték el, és mivel kiskorú volt, a fiatalkorúak börtönébe került. 1985-ben szabadult, tettét pedig a mai napig bánja. Az áldozat mindössze 21 éves volt, és párjával éppen első gyermeküket várták. „Minden egyes nap megbánom. Egy család az én hibámból vesztette el szeretett gyermekét” - nyilatkozta Carberry.

Az alapítvány tagjai ismerték a férfi múltját

A vezérigazgató szabadulása után életét annak szentelte, hogy hátrányos helyzetű fiatalokon segítsen. 1994-ben csatlakozott az Action for Children szervezethez, melynek tagjai ismerték a múltját. „Paul több ezer gyermeknek és fiatalnak segített, beleértve a bűnözésben érintetteket is, sokuknak segített munkát találni és kiaknázni a lehetőségeiket” - írta meg a Mirror magazin. Paul Carberry azt nyilatkozta, hogy a börtönben töltött idő fordulópont volt számára, és bár már nem tud változtatni azon, amit tett, életét a kiszolgáltatott fiatalok megsegítésének szentelte. Katalin hercegné nem tudott az esetről, arról pedig egyelőre nincs információ, hogy milyen hatással volt rá a hír.

Katalin hercegné nyilvánosan kért segítséget

Katalin hercegné nyilvánosan kért segítséget

Tudj meg többet a királyi családról:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ez is érdekelhet

A legjobb alapozók a szezonban, amiket kedvezményesen vásárolhatsz meg a GLAMOUR-napokon

A legjobb alapozók a szezonban, amiket kedvezményesen vásárolhatsz meg a GLAMOUR-napokon

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

Ezért is fájhat a mellünk: nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni (x)

PR

Kiderült: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, miért ilyen gyönyörű az arcbőre (x)

Kiderült: Lékai-Kiss Ramóna elárulta, miért ilyen gyönyörű az arcbőre (x)

PR

Igen, létezik otthoni arcfiatalítás látványos és tartós eredménnyel - ránckezelő készüléket teszteltünk (x)

Igen, létezik otthoni arcfiatalítás látványos és tartós eredménnyel - ránckezelő készüléket teszteltünk (x)

PR

Így valósíthatod meg a céljainkat néhány lépésben (x)

Így valósíthatod meg a céljainkat néhány lépésben (x)