Khloé Kardashian tagadja, hogy lekoppintotta a csillámos bodyt, pedig úgy tűnik ő is lopott!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mi van veletek Kardashianok? Még alig emésztettük meg Kylie Jenner botrányát, miszerint nemes egyszerűséggel lenyúlta egy másik márka darabjait, majd most, mint aki jól végezte dolgát, hatalmasat kaszál velük, máris itt van egy újabb botrány!

Khloé Kardashian
Fotó: Getty Images

Úgy látszik ez a jó (nem inkább felháborító) szokás családban maradt, hiszen most Khloét vádolták meg egy kísértetiesen hasonló üggyel. Destiney Bleu dizájner, aki olyan sztároknak tervez, mint Beyoncé, Serena Williams, vagy Lady Gaga Twitteren osztotta meg feltételezését a nyilvánossággal, miszerint Khloé lemásolta az egyik általa tervezett dizájnerdarabot.

Destiney Bleu darab
Fotó: Pinterest

A tervező természetesen az Instagramon fényképekkel is dokumentálta a lopás folyamatát. Ezt azonban már a Kardashian lány sem hagyta szó nélkül és nyilatkozatában elmondta, hogy soha nem is hallott a tervezőről, aki lopással vádolja őt. A cicaharc természetesen ennyivel nem ért véget, Destiney Bleu ugyanis megőrizte az összes számlát, amivel bizonyítani tudja, hogy Khloé vásárolt az összes dizájnerdarabból.

Destiney Bleu
Fotó: Pinterest

Ekkor Khloé vállalata kiadott egy nyilatkozatot, miszerint sem ők, sem Khloé nem sértette a márka szellemi tulajdonát és a megfelelő jogi szerveken keresztül hajlandóak csak kezelni az ügyet. Ezt követően Khloé ügyvédje követelte, hogy a tervező vonja vissza a nyilatkozatát, valamint ne trollkodják szét a Kardashian lány közösségi oldalait. Nagyon megható, Destiney azonban még ettől sem riadt meg és képernyőfotókkal, bizonylatokkal igazolta, hogy Khloé állításai, -miszerint soha semmit nem vásárolt, és mégcsak nem is ismeri a márkát -, hazugságok.

Destiney Bleu
Fotó: Pinterest

Azt, hogy a tervező csupán a 15 percnyi hírnév motiválta, vagy valóban úgy érzi egyedi ötleteit lopták el tőle, nem tudjuk, az azonban biztos, hogy a Kardashian-Jenner klán nem riad vissza a tisztességtelen módszerektől, ha a hírnév és menőség a cél.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Ez lenne rá a bizonyíték, hogy Katalin hercegné jobban van?

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője