Meghan Markle durván kiakadt, nem tudta elviselni azokat kegyetlen a szavakat, amiket Harry herceg a fejéhez vágott

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bár Harry herceg és Meghan Markle házassága kívülről sziklaszilárdnak tűnik, az ő kapcsolatukban is voltak nehéz időszakok. Egyszer például annyira összevesztek, hogy Meghan faképénél hagyta Harry-t, és azt mondta, soha nem fogja elviselni, hogy úgy beszéljenek vele, mint ahogy ő tette.

Meghan Markle és Harry herceg csúnyán összevesztek
Meghan Markle és Harry herceg csúnyán összevesztek
Fotó: Northfoto

Harry herceg a Tartalék című könyvében árulta el, hogy amikor még csak pár hónapja voltak együtt Meghan Markle-lel, hatalmas veszekedés robbant ki köztük. Az volt az első jelentős vitájuk, melynek során a herceg nagyon „kegyetlenül” beszélt a szerelmével.

Harry elmondása szerint az a bizonyos decemberi este nagyon jól indult, Meghan megtanította őt csirkét sütni, miközben James Taylor és Nina Simone dalait hallgatták és borozgattak. Azonban a dolgok pillanatok alatt drámai fordulatot vettek, és óriási vita alakult ki a pár között. „Talán a fejembe szállt a bor. Talán a hetek óta tartó sajtó elleni küzdelem megviselt” - fogalmazott Harry herceg.

Valamilyen oknál fogva, amikor a beszélgetés váratlan fordulatot vett, az megérintett. Aztán dühös lettem. Aránytalanul, felületesen dühös.

Harry félreértett valamit, amin Meghan mondott, és nagyon keményen reagált a hallottakra. „Ahogy a szavak elhagyták a számat, éreztem, hogy a szobában minden megállt.”

Testbeszéd szakértő leplezte le Meghan Markle-t: nagyon kellemetlen dologra mutatott rá a szakértő

Testbeszéd szakértő leplezte le Meghan Markle-t: nagyon kellemetlen dologra mutatott rá a szakértő

Meg kisétált a szobából, és 15 percre eltűnt Harry elől. Mikor a herceg utána ment, a hálószobában talált rá, az ágyon ülve. Azt mondta Harry-nek, hogy „soha nem fogja elviselni, hogy így beszéljenek vele” és megkérdezte tőle, honnan jött ez a harag.

„Hol hallottál valaha egy férfit így beszélni egy nővel? Hallottad, hogy a felnőttek így beszélnek, amikor kicsi voltál? Megköszörültem a torkom, elnéztem. Igen. Ő nem fogja elviselni az ilyen partnert. Vagy szülőtársat. Az ilyen életet” - írta le Harry, majd azt is hozzátette, hogy Meghan ezek után azt javasolta neki, hogy keressen egy új terapeutát.

Forrás: mirror.co.uk

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Darabokra törte a szívünket a Sztárban Sztár All Stars két kiesője: nekik kellett búcsúzni a döntő előtt

Darabokra törte a szívünket a Sztárban Sztár All Stars két kiesője: nekik kellett búcsúzni a döntő előtt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

5 alapszabály, amit minden kezdő futónak tudnia kell (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Varázsolj őszi hangulatot a lakásba! Ezek legolcsóbb, de imádnivaló kiegészítők (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Fakó az arcbőröd? Megsúgunk egy trükköt: ettől fog egészségesen ragyogni (x)

Buja természetesség: ezek a színek hódítanak ősszel (x)

Buja természetesség: ezek a színek hódítanak ősszel (x)