Pálmai Anna: „Most igazán jól vagyok”

Pálmai Anna fantasztikus mesélő, színésznő és beszélgetőpartner, aki annak ellenére is szenvedélyesen elemzi a Netflix nagysikerű, de annál sötétebb antológiájának második évadát (Szörnyetegek: A Lye és Erik Menendez-sztori), hogy mindössze 10 perce maradt odaérni a vacsora végéig. Érdeklik a sötét témát, ugyanakkor felelősséget vállal önmagáért és azért, ahogyan érzi magát, az eszköztára pedig kellően gazdag ahhoz, hogy mentálisan stabilan járja be az érzelmek széles spektrumát.

Az impozáns és utolsó részletéig megújult Anna Grand Hotelben találkozunk. Nem véletlen sem a helyszín, sem a nevek egyezése. Az Annák éve powered by GLAMOUR eseménysorozat keretein belül ugyanis minden hónapban egy ismert Anna vendéget hív meg a hotel, a vele való inspiráló beszélgetést pedig bárki meghallgathatja, a hotel szeretettel (és díjmentesen) várja az érdeklődőket erre az igazi minőségi offline énidőre.

A korábbi interjúidat olvasva nem csak az jött át, hogy foglalkoztat az önismeret, de az is, hogy intenzíven haladsz vele. Mióta az életed része és milyen formában gyakorlod?

Korábban egyáltalán nem voltam ennyire tudatos, mint az utóbbi években, és valószínűleg azért is érkezett el az életemben ez a pont, mert nagyon túlvállaltam magam munkákkal és a végkimerülésig elfáradtam: délelőtt próbálok, délután szinkronizálok, este színházban játszom, és volt, hogy éjszaka még forgattam is. Színésznek lenni egyébként is egyenlő azzal, hogy kicsinálod az idegrendszeredet. Mostanában kezdtem el megtanulni nemet mondani arra, ami nem szolgál engem és ezzel egyidőben igent mondani magamra.

Másfél évvel ezelőtt vágtam bele a terápiába, és nagyon sokat segített. Bizonyos működési mintákkal és traumákkal nem boldogultam egyedül, ezért segítséget kértem, ami az egyik legjobb döntésem volt. Bár egyre divatosabb terápiára járni, ennek ellenére a mai napig övezi egyfajta “jaj, miért, baj van?” hozzáállás sokak részéről. Én viszont azt érzem, pont az erőmet mutatja, hogy mertem segítséget kérni.

Szentesi Éva: „Azt üzenem a magyar nőknek, hogy húzzák meg a határaikat”

Nehéz volt felismerni és meglépni?

Sokat segített, hogy a barátaim többsége hasonlóan gondolkodik, és az életében eljutott már arra a pontra, hogy saját magán kívül senkinek nem akar megfelelni. Eke Angéla barátnőm nem is olyan régen például hozott egy döntést, hogy egy időre most megáll és befelé figyel. Végtelenül felnézek rá és tisztelem emiatt. Ez is megerősített abban, hogyha valaki elismeri azt, hogy időre és csöndre van szüksége, hogy visszataláljon önmagához, az nagy bátorságra és erőre vall.

Pálmai Anna színésznő életében ma már nagyon fontos szerepet játszik a terápia, és a mai napig hálás, hogy belevágott

Fotó: Anna Grand Hotel/ Éri Martina

Ebben a nagyon hektikus időbeosztásban hogyan találod meg és építed a saját stabilitásodat?

Nagyon fontos számomra a minőségi idő, amit a szerelmemmel vagy a barátaimmal töltök. De szeretek egyedül lenni és takarítani is. Emlékszem, kamasz voltam, amikor anyám a feng shui szerint kezdte el berendezni a lakásunkat, és az is olyan jóleső érzés volt, amikor elmondta, mi alapján fog szelektálni. Tulajdonképpen tőle jön az a tanítás, hogy az, ami kívül van, visszahat rád. Emellett pedig nagyon mélyen feltölt az utazás, a pihenés, a tenger. Az eltávolodás a hétköznapoktól.

Mik azok a rutinok és szokások, amikről a legnagyobb őrületben sem mondasz le?

Ez is az édesanyámtól jön, ő mindig nagyon ápolt volt már gyerekkoromban is és sokat beszélt arról, hogy egy színésznőnél – és egyáltalán egy nőnél – mennyire fontos az ápoltság. Ezért bármilyen fáradt vagyok, a manikűr időpontomat soha nem mondom le. Lehet, hogy ez így elsőre felületes válasz, de közben nagyon fontos nekem. És persze ott van a természet közelsége is: ha már látok három fát, sokkal jobban vagyok.

Azért járunk színházba, moziba, nézünk sorozatot, mert egy másfajta valóságot szeretnénk megtapasztalni. Ezt a valóságot ti, művészek állítjátok elő, a folyamat pedig nagyon sok belső munkával jár. Hogyan befolyásolja mindez a te valóságodat?

Van, hogy tisztítja, építi és emeli, de ennek az ellenkezőjét is megtapasztaltam már, amikor egy sötétebb szerep vagy gondolatmenet, amivel sokat kellett foglalkoznom, ugyanúgy visszahatott az életemre. Például az a fajta káosz, amivel akkor foglalkoztam, amikor Lucifert próbáltam Az ember tragédiájában, nagyon hatott az életemre. Ezért is szeretem annyira a terápiát, mert segít rólam leválasztani a szerepeimet.

Nyilván nem minden estére és nem minden szerepre igaz ez, hogy megbolygatja a lelket, de vannak olyan megterhelő időszakok, amikor olyan mindsetben van az ember, amiben egyébként nem szívesen lenne sokáig, de muszáj, mert a szerep megkívánja. Ezért is olyan fontos, hogy az életem a lehető legkomfortosabb legyen, hogy a szerepeimből visszatérjek a valóságomba, majd vissza. A barátaim például nagyon jól leföldelnek, így azok a szélsőségek, amiket nap mint nap bejárok a szerepek miatt, a társaságukban nagyon szépen meg tudnak nyugodni.

Molnár Nini csodaszép kollekciójával te is támogathatod az Együtt az Autistákért Alapítvány munkáját

Melyik volt az elmúlt időszakban az a darab vagy szerep, ami a legtöbbet vette ki belőled, de a legtöbbet is adta szakmailag?

A kaukázusi krétakör című előadás, illetve Lucifer szerepe Az ember tragédiájában. Rengeteg szeretetet kaptam ezek után, volt, aki a közösségi médián keresztül írt, volt aki az utcán állított meg, hogy sokat jelentett neki az előadás és hálás érte. Ezek a megerősítések nagyon visszatöltenek. Ilyenkor érzem, hogy tényleg számít egy-egy este, hogy tudtam adni valamit, és hogy teljes az energetikai körforgás.

Milyen a viszonyod a kritikai észrevételekkel?

Rettenetesen tud fájni, ha valaki gonosz dolgokat kommentel arc nélkül, de olyannal én még életemben nem találkoztam, hogy valaki odajött volna az utcán, és a szemembe mondta volna, ki nem állhat. Az ilyen alakok mindig a sötétben maradnak, név nélkül.

Ez az arctalan fotel-kritikusság inkább a közösségi média terepe.

Igen, és ez a fajta bántás is nagyon tud fájni, még úgy is, hogy nem vagyok celeb. El sem tudom képzelni, miket kaphatnak ők.

„A trauma egyetemes és szinte mindannyiunkat érint”

Említetted a megerősítés kifejezést. A saját megerősítésed önmagad felé képes adni annyit, mint a közönségé?

Én azt mindig tudom, hogy egy adott helyzetben hogyan vettem részt a magam mércéje szerint, vagy milyen emberi minőségemet mutattam. Önmagamon belül képes vagyok egyensúlyt teremteni, és nem szállok el a dicsérettől. Ugyanígy, ha valaki ok nélkül bánt, az nyilván fáj, de a nagyon kemény kritikát is el tudom osztani kettővel. Tehát képes vagyok átölelni magamat még akkor is, ha közben nehéz meghallgatni egy éles véleményt.

A színház és egyáltalán a színészet miatt sokat olvasol. Ha nem a munka miatt, akkor mit olvasol szívesen, milyen korokban, műfajokban merülsz el? Mit olvasol jelenleg?

Most épp az Anna Kareninát, mert mindenképpen egy nagy szerelmes történetet akartam olvasni. De amúgy nagyon sok Bret Easton Ellist olvastam egy időben, és a thriller, mint műfaj, meg a rettegés, a borzongás és az izgalom is vonz.

Milyen a kapcsolatod az idővel, a jelen pillanattal és azzal az idővel, ami nagyon gyorsan telik és nyomot hagy az emberen?

Mostanában érzem azt, hogy jelen tudok lenni. Általában az volt rám a jellemző, hogy vagy a múlton rágódtam vagy a jövő miatt szorongtam, és nagyon nehéz volt a jelenben lenni. Sokat gyakorlom, hogy a mostban legyek és elég jól haladok. Tényleg nagy közhely, de szerintem semmi nem történik ok nélkül. Minden hibám és kudarcom az enyém és hozzám tartozik, minden leckére szükségem volt és a fejlődésemet szolgálta. Nem tökéletességre, hanem teljességre törekszem. Most igazán jól vagyok.

Stylist: Pintér Judit (a GLAMOUR vezető divatszerkesztője) Smink: Tombor Sarolta Haj: Radván Simon