Ezért gondolja mindenki, hogy Palvin Barbit eljegyezték

Palvin Barbara és Dylan Sprouse kapcsolata hatalmas mérföldkőhöz ért! A pár 2018-ban talált egymásra és szerelmük azóta is töretlen. Egy bennfentes nemrég azt nyilatkozta, hogy megtörtént a romantikus eljegyzés is, amit egy lélegzetelállító gyémánt gyűrű bizonyít a szépséges modell ujján.

Palvin Barbara és Dylan Sprouse életének legszebb fejezete kezdődik meg
Palvin Barbara és Dylan Sprouse életének legszebb fejezete kezdődik meg
Fotó: Rodin Eckenroth/Getty Images

Az Entertaintment Tonight tegnap közölte a hírt, miszerint Palvin Barbara menyasszony lett. Korábban már rebesgették, hogy készülnek az eljegyzésre, ugyanis Dylan Sprouse 2021-es magyarországi látogatása során elmondta, hogy miként szeretné majd megkérni szerelme kezét. Úgy tűnik, végre eljött a nagy nap, és a szerelmesek öt év együttlét után hamarosan összeköti az életét.

Boldogságuk határtalan

Egy, a párhoz közel álló forrás az Entertaintment Tonight portálnak elmondta, hogy Dylan Sprouse és Palvin Barbara a családdal és a barátokkal már megosztották az örömhírt. Bár hivatalosan még nem erősítették meg, de ezen egyáltalán nem csodálkozunk, ugyanis Sprouse leendő apósának tavaly arról mesélt, hogy ha majd lánykérésre kerül sor, az biztosan nem a kamerák előtt, hanem a legnagyobb meghittségben fog történni.

Barbi csodaszép gyémánt gyűrűje arról árulkodik, hogy ez a közelmúltban meg is történt, a bennfentes pedig ekképpen nyilatkozott: „Dylan és Barbara eljegyezték egymást. Már megmutatták a gyűrűt, és hihetetlenül boldogok. Még mindig nagyon szerelmesek egymásba, és egymás legnagyobb támaszai, most pedig még a szokásosnál is boldogabbak. Alig várják, hogy együtt kezdhessék el ezt az új fejezetet."

Palvin Barbara és Dylan Sprouse szerelmes videója a kelleténél szexibb lett - és imádjuk

Kapcsolatuk nem indult zökkenőmentesen

A pár kapcsolata 2018-ban kezdődött, meglehetősen kalandosan. Dylan Sprouse Instagramon tette meg az első lépést, de a modell fél évig nem válaszolt neki. Végül Barbi is közeledni kezdett a színészhez és néhány hónappal később sor került az első randira - onnan pedig már nem volt megállás. Sprouse minden széppel és jóval elhalmozza szerelmét, és nem állnak távol tőle a romantikus gesztusok sem. Valentin-napon például Barbi el is sírta magát kedvese meglepetésén. Nem kétség: Dylan Sprouse egy igazi lovag, ezért biztosra vehető, hogy a lánykérés is a lehető legemlékezetesebbre sikerült. Alig várjuk, hogy megtudjuk a részleteket!

Kerülj képbe a legfrissebb sztárhírekkel!

Ez is érdekelhet

3 egyértelmű jel, hogy nem illetek össze a másikkal

3 egyértelmű jel, hogy nem illetek össze a másikkal

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)

Pozitív lett a HPV-szűrés eredménye? Ezt tehetjük (x)

PR

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

PR

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

PR

3 dolog, ami felboríthatja a hüvelyflórád (x)

3 dolog, ami felboríthatja a hüvelyflórád (x)