Szulák Andrea: „Én nem vagyok erős, én csak túlélő vagyok”

Szulák Andrea nemrég nagyszabású jubileumi koncertet adott, amelynek sikerén felbuzdulva jön a folytatás is. Az éneklés a küldetése, a színházat, a TV-t nem ő választotta magának, a szerepek, felkérések, lehetőségek találtak rá. A Máthé Péter-díjas énekesnőt kérdeztük.

Annak idején, amikor a pályád indult, mennyire voltál tudatos, mennyire tervezted meg az utadat?

Az az igazság, hogy én nagyon sokáig csak sodródtam, mert az akkori szisztéma lehetővé tette egy pontig a sodródást. Elvégeztem az iskolát, kikerültem külföldre. De ezt nem előzte meg tudatos előkészület, nem készültem erre éveken át, nem volt tervem, egyszerűen adódott egy helyzet, amivel éltem. A külföldi évek után az egy tudatos döntés volt, hogy hazajöttem, és itthon szerettem volna valamit létrehozni, a hogyanban és mikéntben pedig voltak intézmények, amelyek segítettek engem.

Tisztában voltak a képességeimmel, és itt meg kell említenem a Magyar Rádió, és a Magyar Televízió akkori munkatársait. Nem volt ennyire sok felület, mint manapság, a rádión és a Tv-n kívül volt még az Országos Koncertrendező Iroda és az Országos Szórakoztatózenei Központ, amelyek intézményesített keretek között adtak lehetőséget a megnyilvánulásra. Ez az egész tégláról téglára épült fel, nem lehetett előre eldönteni, hogy én majd híres énekesnő leszek.

Elképzeléseid se voltak, hogy hova futhat ki ez az egész?

Mivelhogy soha semmilyen csapatba nem tartoztam, az elképzeléseim is meglehetősen korlátozottak voltak. A mai napig elkísér ez a trauma, mert mindig szerettem volna valahova tartozni, valamelyik csapatban focizni, de vagy a labda nem volt meg, vagy a csapat oszlott fel, vagy én sérültem le. Egyszerűen ez nekem nem megy, és nem azért, mert nem szeretném, hanem rajtam teljesen kívülálló okok miatt nem tudok semmilyen csapathoz kapcsolódni.

Jakabos Zsuzsa olimpikon úszó: „Szükség van a nehézségekre is, mert azok által lehet fejlődni”

Ez már a pályám elején is akadály volt, körülöttem nem alakult ki egy olyan támogatói kör, akik zenét írtak volna nekem, vagy bennem gondolkodtak volna. Mindig kiszolgáltam az adott helyzeteket. Ha behívtak a rádióba, hogy most ezt kell elénekelni, akkor elénekeltem. Sokkal később jött el, hogy elkezdjem a saját hangomat megtalálni, de akkor is rettenetesen sok akadályt gördítettek elém.

Mi a te erősséged, hogy még mindig a pályán vagy? Mitől vagy évtizedek után is sikeres és népszerű?

Ebben van egyfajta nyitottság, néha én is rácsodálkozom, hogy még mindig érdekel az, amit csinálok. Van benne egyfajta játékosság, bár mindig nagyon komolyan veszem az adott feladatomat, de sosem annyira, hogy ezzel akár magamnak, akár másoknak károkat okoznék. De van bennem egyfajta józanság, vagy „földönjáróság”, én mindig tudom, hogy hol a helyem. Még akkor is, ha az a hely nekem nem tetszik.

Nagyon sok olyan produkcióban, előadásban vettél részt, ami óriási siker lett. Számodra mit jelent a siker?

A mai napig nem vagyok képes arra, hogy belőjem a sikert. Hogy azt mondjam akár színdarab, akár zenei produkció kapcsán, hogy ez tuti siker lesz. Nincs meg bennem ez a képesség. Érzékem van, és a szimatom sem rossz, de csalt már meg. Nagyon sokféle siker létezik. Azért nem hiszek ebben a szóban, hogy siker, mert a pályám legelején már szembesültem azzal, hogy bizonyos sikerek mennyire manipuláltak, mennyire előre elkészítettek, milyen sok rossz és számomra negatív cselekmény övezi őket. És ezekben soha nem tudtam szívvel, lélekkel részt venni.

Azt a fajta sikert ismerem el, ami spontán jön, ami arról szól, hogy valami hat a tömegekre, jó érzést ad az embereknek. Kíváncsiak rá, akarják. Ebben tudok hinni, de hogy ez hogyan és miként éri el az embert természetes módon, azt csak ösztönszinten lehet érzékelni.

Nemrég volt egy teltházas koncerted az Erkel Színházban, ahol kicsit mintha megszeppenten álltál volna.

Nem kicsit, nagyon megszeppenve álltam. Akár hiszed, akár nem, a mai napig nem dolgoztam fel. Még mindig itt van velem, már az azt megelőző hetek izgalma is, amikor majdnem belebetegedtem abba a felelősségbe, hogy ennyi ember kíváncsi rám. Mert velem már annyiszor el akarták hitetni – ráadásul sok energiát is fektettek ebbe –, hogy senkit nem érdeklek, hogy talán egy kicsit én magam is elhittem.

Persze vannak olyanok, akik hisznek bennem, és feltétel nélkül támogatnak, de nekem nem volt egyértelmű, és sosem tudok annyira magabiztos lenni már, hogy egyértelmű legyen, hogy biztos legyek abban, hogy ennyi ember számára még mindig érdekes vagyok.

Hermányi Mariann: „A fiatal színésznőket nagyon gyorsan beskatulyázzák”

Most pedig emeltél a téten: januárban az arénában lesz koncerted.

Nem én akartam emelni a téten, hanem a produkció szervezői. Én az Erkelben tartott koncerttel egy életre jóllaktam volna, mert nagyon megható és nagyon meghatározó volt. Kerek volt, és volt egy számomra nagyon fontos keret, hiszen az én létezésem négyévesen az Erkel Színházban indult, és úgy éreztem, hogy ez egy kicsit ott le is zárul. De valamiért az univerzum azt akarja, hogy még próbálkozzunk.

A szorongáson túl még semmi nincs bennem ezzel kapcsolatban, sem magabiztosság, sem sikerhajhászás. Csak arra kértem a mindenhatót, hogy jól tudjak teljesíteni. Jól tudjak énekelni, jól tudjak hatni, azok, akik kíváncsiak rám, jól tudják érezni magukat, és amikor mennek haza, akkor azt érezzék, hogy érdemes volt eljönniük.

Van olyan szerep vagy feladat, ami kimaradt eddig az életedből és nagyon vágysz rá?

Soha nem volt listám arról, hogy szakmailag mire vágyok. De megvan bennem a kellő csibészség, vagányság, kalandvágy és nyitottság arra, hogy jól éljek azokkal a lehetőségekkel, amelyekre érdemesnek, vagy méltónak tartanak.

Nótár Mary: „Mindig büszke voltam arra, hogy egy csodálatos kultúrájú, roma családba születhettem”

Sokszor mondták már rólad, hogy erős vagy, hogy erőt sugárzol. Miből nyered ezt az erőt?

Én nem vagyok erős, én csak túlélő vagyok. Nem teszem meg azt a szívességet, hogy belepusztuljak bármibe is. Csalódásba, szakításba, felmondásba, egyszerűen nem vagyok hajlandó. Ez egy döntés a részemről. Nem vagyok erős, aki közel áll hozzám, az pontosan tudja, hogy tudok esendő, gyenge, sebezhető és bizonytalan lenni, de erre senki nem vált szívesen jegyet, ezért ezt nem viszem ki a színpadra. Ezt az a szűk kör tudja, és viseli el, akik körülöttem élnek.

Ezzel egyébként sok embert bosszantok, mert sokan szeretnék látni, hogy mikor lesz már ennek vége, de nem teszem meg senkinek ezt a szívességet. Az én mottóm régóta az, hogy ha nem lehet úgy, ahogy akarom, akkor úgy akarom, ahogy lehet. Sokszor nem is tudatosan, de e mentén működik az életem, vagy működöm én. Ha bármilyen kudarc vagy bántás ér, vagy bármilyen méltatlan helyzetbe kerülők, egy kis lamentálás után fölállok és megyek tovább, és akkor keresem magamnak az új utakat. Nem szeretek belesüppedni a saját lelki mocsaramba. Nagyon rövid ehhez az élet szerintem.

A lányod idén érettségizik, ami egy újabb mérföldkő az életedben. Mindig komoly szimbiózisban éltetek, sokat ment veled a színházba, és fellépésekre is. Soha nem kapott kedvet a szerepléshez?

Nem! Teljesen magától döntött így, én irtózom attól, hogy direktben befolyásoljam bármiben is. Kiskorától úgy neveltem, hogy mutattam neki egy „étlapot”, de a választás joga az övé volt. Nem akartam semmilyen irányba nyomni, nem szerettem volna, ha lelkileg sérül, és azt sem, hogy az én klónom legyen.

Szabó Zsófi őszinte vallomása: „Büszke vagyok arra a nőre, akit a tükörben látok”

A saját útját kell járnia, és amikor gáz van és dől, akkor el tudom kapni. Ő döntött úgy, hogy ez a világ nem neki való, és ahogy minden döntésében, úgy ebben is támogattam. De a rossz döntéseiben is támogatom, mert nem arra van szüksége, hogy elsöpörjem az újából az akadályokat, ugyanis nem leszek mindig mellette.

Mivel kapcsolódsz ki, mi tölt fel, ha nem dolgozol?

A manualitás nekem nagy menedék. Középiskolásként még keramikusnak készültem, festegettem is. A sütés, főzés, horgolás, kertészkedés, a terápiám. Amikor nem megy semmi, akkor a környék összes fonalát, festékét felvásárolnom, és kötök, festek, vagy főzök.

Mit teszel magadért, mivel tartod jó kondiban magad?

Nemrég elkezdtem újból sportolni, és rendszeresen járok egy csodálatos masszőrhöz. Igyekszem nagyon sokat a levegőn lenni, és próbálom apró, pici dolgokkal kiszínezni az életemet. Nekem nem kellenek nagy és hangzatos mutatványok, kicsi, jóleső dolgoktól is szebb lesz a napom. Egy baráti kávézás, egy társasjáték, egy szalonnasütés a barátaimmal, kollégákkal, nekem bőven elég.

Borbély Alexandra és Nagy Ervin: „Korábban gyakran volt nálunk otthon hurrikán, ma már csak kisebb szélviharok vannak”

Úgy érzem most arra van nagyon nagy szükségünk a világban, hogy megtaláljuk egymáshoz az utat. És én ehhez mindig is próbáltam terepet adni, van, aki él vele, és van, aki nem tud, az már az ő dolga. Az én szívem, az ajtóm nyitva van az olyan emberek előtt, akiknek erre az összekapaszkodásra igényük van.