Lana Del Rey feminizmus-ellenes kijelentéseket tett

2015.szeptember.3.

Lana Del Rey az elmúlt egy évben visszavonult a média figyelő szeme elől, ennek több oka is volt, az egyik, hogy hamarosan érkezik az új lemeze, ezen dolgozott, másrészt, igencsak kínos feminizmus ellenes kijelentéseket tett tavaly, amikért egyértelműen erős kritika érte.

Nos, most a V magazin legfrissebb számában hajlandó volt a témáról ismét beszélni nem másnak, mint jó barátjának és pártfogójának, James Francónak. Lana Del Rey azzal magyarázza ignoránsnak is vélhető viselkedését a feminizmust illetően, hogy szerinte ennek az egésznek annyira magától értetődőnek kellene lennie, hogy fel sem kéne már hozni. Nos, ez egy nagyon szép gondolat, ugyanakkor borzasztóan naiv, hiszen sajnos nem olyan világban élünk, ahol ezt megengedhetjük. Igenis, beszélni kell erről a témáról, nem hiába kampányolnak ezügyben olyanok, mint Emma Watson. De persze, ha valaki Lana Del Rey, akkor tulajdonképpen azt csinál, amit csak akar, és ha nem szeretne a feminizmus problémájával foglalkozni, akkor megteheti. A V magazin címlapja viszont igazán szép, nagyon Lanás, nem gondolod?

Ez is érdekelhet

Mikor jár le a szavatossága a kozmetikai termékeknek?

Mikor jár le a szavatossága a kozmetikai termékeknek?

GLAMOUR Horoszkóp

Napi horoszkóp: a Kos új embereket ismer meg, az Ikreket csalódás érheti

Napi horoszkóp: a Kos új embereket ismer meg, az Ikreket csalódás érheti

Divathírek

Ismét itt az aranyláz - ezek a legdivatosabb ékszerek most

Ismét itt az aranyláz - ezek a legdivatosabb ékszerek most