Nem hiszed el: Olivia Wilde nem barna többé, és jó ég, milyen dögös így!

2017.február.8.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nemrég született meg a gyönyörá sorozatsztár, Olivia Wilde második gyermeke, amióta a színésznő kétszeres anyuka lett két dolog tűnt fel vele kapcsolatban,

Olivia Wilde
Fotó: Getty Images

Egyrészt mindenképpen az, hogy októberben érkezett a kislánya és pár héttel később a sztár már hihetetlen formában volt. Azóta is csak csodálkozunk ahányszor csak látjuk, hiszen még mindig kevesebb, mint fél évvel van a szülés után. A második dolog mindenképpen az, hogy a szülés óta Olivia Wilde nem igazán elégedett a frizurájával. Már többször is apróbb változtatások mellett döntött, de most gondolt egyet, és teljesen megújította a megjelenését azzal, hogy szőkére festette a haját, ráadásul a fazon is változott, hiszen immár bubifrizurája van. A Tiffany rendezvényén, ahol először láthattuk a színésznőt a meglepő új hajjal rögtön nagyon vicces találkozás is történt, hiszen az eseményre hivatalos volt kolléganője Kate Mara is, akivel úgy néztek ki egymás mellett, mintha hajikrek lennének. Szerinted milyen lett Olivia Wilde stílusváltása?

Olivia Wilde szőke rövid hajjal
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Kate Mara és Olivia Wilde nevettek azon, hogy ugyanúgy néznek ki:

Olivia Wilde és Kate Mara ugyanolyan hajjal
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Karikó Katalin: Smink nélkül is lehetett egy kutató szép!

Karikó Katalin: Smink nélkül is lehetett egy kutató szép!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)