Úristen! Emma Stone visszatért a vörös szőnyegre egy álomruhában

2017.június.9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Kaliforniai álom főszerepével Emma Stone felért a csúcsra, nem is csoda, hogy az év eleji vörös szőnyeges turné és a siker után a színésznő egy kicsit a háttérbe húzódott.

Emma Stone
Fotó: Getty Images

Igaz, cseppet sem arról van szó, hogy a sztár lógatta volna a lábát, hiszen több filmen, sorozaton is dolgozik. Most a Diane Keaton előtt tisztelgő gálaest kedvéért azonban újra vörös szőnyegre állt az immár Oscar-díjas Emma Stone.

Hát, erre mondják, hogy igazán megérte várni, már régóta az egyik abszolút kedvencünk a színésznő öltözködése, annyira változatos és friss, kiszámíthatatlan, hogy miben látjuk majd újra. Talán nem is a legnagyobb, legrangosabb nagyestélyis partik az igazi terepe, hanem sokkal inkább a picivel lazább bemutatók, gálák.

Emma Stone Loewe ruhában
Fotó: Getty Images

Ezt most abszolút bizonyította is. Egy olyan ruhát választott, amire elsőre biztosan azt mondtuk volna, hogy a túl sok minta miatt nem tűnik igazán praktikusnak, de tessék, Emma Stone éppen az ilyen darabokról képes bebizonyítani, hogy elképesztően mutatósak, játékosak és szexik. Az újra kiszőkült színésznő a pompás Loewe ruhát egy gyönyörű, Stella Luna magas sarkúval tette tökéletesség a megjelenését, imádjuk!

Emma Stone Loewe szettje
Fotó: Getty Images
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Kvíz: Ha 10-ből 8-at ismersz a következő kifejezések közül, igazán művelt vagy

Kvíz: Ha 10-ből 8-at ismersz a következő kifejezések közül, igazán művelt vagy

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője