GLAMOUR Women of the Year 2015 - Az év színésznője: Osvárt Andrea

2015.március.20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Amikor megtudtad, hogy idén is téged szavaztak meg a Glamour-olvasók a legjobb színésznő díjára, azt mondtad, tavaly számítottál rá, de idén nem. Hogyhogy?
Tavaly pont február 14-én mutatták be a Megdönteni Hajnal Tímeát című filmet, amelyben én játszottam Tímeát, és akkor is márciusban volt a gála, és akkor valahogyan olyan nagy sikere volt hirtelen a filmben, hogy reménykedtem a díjban. Most úgy látszik, a Hajnal Tímea nem egy pillanatnyi, hanem időben elhúzódó siker. Valószínűleg sokan most látták először, mert nemrég jelent meg DVD-n. Úgyhogy lehet, hogy ennek következtében sikerült még egyszer besöpörnöm ezt a díjat.

Osvárt Andrea
Fotó: Szombat Éva / GLAMOUR

Öt évvel ezelőtt Olaszországban már híres színésznő voltál, de itthon még nem nagyon ismerték a nevedet, azóta azonban mindez megváltozott. Hogyan látod az akkori életedet a mostanihoz képest?
2010-ben már pont Amerikában voltam. Mindig menekültem a hírnév elől egy másik országba. De nem látok akkora változást, nem gondolom, hogy azóta annyit nőtt volna az ismertségem itthon. A Hajnal Tímea az egyetlen filmem, ami ilyen népszerű lett itthon.

Osvárt Andrea
Fotó: Szombat Éva / GLAMOUR

Azért szerintem ha az utcán megállítanánk tíz embert, és megkérdeznénk, ki az az Osvárt Andrea, a többség tudná…
Lehet, de tévében ritkán szerepelek, nem vagyok az a celeb, akit rendszeresen lehet látni a médiában, úgyhogy számomra meglepő az, hogy ismernek, és hogy másodszor elnyertem ezt a díjat. Örülök neki, mert nem számítottam rá.

Magyar filmben, esetleg színdarabban láthatunk-e a közeljövőben?
Egyelőre ilyesmiről nincs hír, de ki tudja? Most egy olasz filmről tárgyalok egyébként.

Ki kísért ma este el?
Öcsémmel, dr. Osvárt András állatorvossal és a barátnőjével érkeztem.

Gyönyörű a ruhád. Ki tervezte?
Napsugár von Bittera.

A kategória jelöltjeinek kisfilmje:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője