Zac Efron életveszélybe került egy fertőzés miatt

2019.december.30.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az elmúlt hetekben Zac Efron teljesen eltűnt a közösségi médiából. Gondolhatnánk azt is, hogy a karácsonyi időszakot szerette volna a való életben tölteni és nem a virtuális valóságban, ezért nem posztolt semmit, de sajnos nem ez volt a helyzet.

Zac Efron életveszélybe került egy fertőzés miatt
Fotó: Getty Images

A színész éppen Pápua Új-Guineában forgatja új dokumentumfilmjét, ami a - kissé morbid - Killing Zac Efron címet viseli. A túlélőshow-ban Zacet 21 napra magára hagyják a dzsungelben.

Úgy tűnik sajnos nem igazán bírta a gyűrődést, ugyanis karácsony előtt súlyos fertőzés miatt került kórházba. A helyi lapok szerint repülővel szállították az ausztrál Brisbane egyik kórházába életveszélyes állapotban egy bakteriális fertőzés miatt.

Szerencsére a színész azóta már jobban van, sőt a karácsonyt már otthon tölthette családjával.

Végigrettegtem Zac Efron új filmjét, de a gyilkos Ted Bundyról szóló dokumentumsorozat még rosszabb

Végigrettegtem Zac Efron új filmjét, de a gyilkos Ted Bundyról szóló dokumentumsorozat még rosszabb

A minap pedig egy fotóval jelentette be, hogy meggyógyult és készen áll, hogy folytassák a forgatást!

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

8 pszichológiailag bizonyított jel, hogy megtaláltad az igazit

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

Készülj fel a strandszezonra! Jövünk a leszuperebb alakformálási tippekkel (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

PR

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)