Gyász! Elhunyt a legendás divatmárka igazgatónője

2017. június 20.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Fendi márka igazi olasz családi vállalkozásként indult 1925-ben. A bőrárukkal és szőrmével foglalkozó vállalkozást a második generáció, a Fendi nővérek tették világhíressé.

Carla Fendi
Fotó: Rexfeatures

Amikor Paola, Anna, Franca, Carla és Alda átvette a céget, akkor még saját üzlete sem volt a Fendinek, a ´60-as évek elején azonban Rómában nyitottak üzletet, majd ennek sikerén felbuzdulva terjeszkedni kezdtek, nem mellesleg pedig 1965-ban felfogadták a vállalkozásukhoz vezető tervezőnek az akkor még jó formán ismeretlen német származású dizájnert, bizonyos Karl Lagerfeldet, aki azóta is a márka első számú tervezője.

A Fendi márka azóta világhíres lett, kozmetikai termékeket, parfümöket is piacra dobtak, már nem csupán Rómában, hanem világszerte vannak üzleteik. A most 79 évesen elhunyt Carla az utóbbi évekig aktívan kivette a részét a családi vállalat irányításából. A ´90-es években már egyik testvére lányával szabtak új irányt a Fendinek, az utóbbi időszak pedig a Fendi alapítványával foglalkozott a legtöbbet.

A Fendi-nővérek, akikhez már a lányaik is csatlakoztak a családi vállalat vezetésében:

Fendi nővérek
Fotó: Rexfeatures
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)