Miley Cyrus fehér Baywatch dresszben lépett fel Amszterdamban

2013. november 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miley Cyrus a hétvégi MTV European Music Awards alkalmával is adott bőven okot arra, hogy ismét a média szinte csak vele foglalkozzon.

Miley Cyrus
Fotó: Rexfeatures

Először is egy igencsak megosztó kis vintázs ruhában érkezett a díjátadóra, mely bár azt hirdette, hogy vessünk véget az erőszaknak, kellően provokatív módon szolgálta az üzenet kézbesítését. Ezt követően két fellépéssel is megörvendeztette a rajongókat és a szenzációra éhes sajtót, ugyanis, bár twerkölésnek nyoma sem volt, mint ahogyan ezt ígérte már előzőleg, egyéb módot talált a kedélyek felborzolására. Kedvenc színében, egy apró fehér dresszben lépett fel, melynek klasszikus, 90-es évekbeli, magas bikini vonala már elegendő ok a megbotránkozára – vélhetően ez volt a dress code az ide MTV EMA gálán, amint Iggy Azaleanál is láthattuk -, de ami ennél is botrányosabb volt, hogy elszívott a színpadon, több ezer néző láttára, egy füves cigit. Nos, mi az ítélet? Helyénvaló vagy teljesen elfogadhatatlan Miley Cyrus kis előadása, illetve fellépő ruhája?

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne a bosszú? A királyi család ismét cserben hagyta Meghan Markle-t és Harry herceget

Ez lenne a bosszú? A királyi család ismét cserben hagyta Meghan Markle-t és Harry herceget

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Gondok vannak a hálószobában? Akkor ezekre érdemes odafigyelni (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)