Mikor nem javasolt a gyorsteszt használata?

Szonzorált tartalom

2021.március.16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A koronavírus-járvány világszerte emberek millióinak életét változtatta meg. Az egészségügyi hatások mellett számos gazdasági és társadalmi változást is hozott a pandémia. Főleg a turizmus és a vendéglátás látta kárát a helyzetnek. Egyes szektoroknak viszont fellendülést hozott. Az online értékesítéssel, a házhoz szállítással foglalkozó vállalatok mellett az egészségügyi szolgáltatások is megnőtt a kereslettel számolhattak. A munkahelyek és a tanintézmények nagy része is bevezette az online kapcsolattartást.

A gyorsteszt esetében az ujjbegyből történik a vérvétel és akár 20 percen belül megtudhatjuk átestünk-e a betegségen
A gyorsteszt esetében az ujjbegyből történik a vérvétel és akár 20 percen belül megtudhatjuk átestünk-e a betegségen
Fotó: kelen.hu

Hazánkban is tart a járvány harmadik hulláma. Az egyre többféle védőoltás, és az oltottság arányának növekedése reményt adhat arra, hogy hamarosan javulni fog a helyzet.

A Covid-19 tünetei

Talán nincs is olyan ember, aki ne tudná kapásból a koronavírus jellemző tüneteit. Mint a vírusfertőzéseknél általában a láz és gyengeség jelentkezik elsőként. Mivel a koronavírus elsősorban légúti fertőzés, ezért a száraz köhögés, torokfájás, orrdugulás kíséri a megbetegedést. A szag- és ízérzékelés időleges elvesztése esetén pedig szinte biztos, hogy covid-fertőzésről van szó.

Szerencsére a betegek nagy része tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel vészeli át a fertőzést. Előfordulnak súlyos, kórházi ápolást igénylő esetek is, légszomj, súlyos tüdőgyulladás kialakulása esetén.

A védekezés lehetséges formái

A koronavírus elleni védekezési stratégiák - a vakcinák megjelenéséig - a szociális távolságtartásra és az alapvető higiéniai szabályok betartásra épültek. Természetesen ezeket továbbra sem szabad elhanyagolni, a járvány további terjedésének akadályozása miatt. A helyes táplálkozás, az egészséges életmód és az elegendő vitaminfogyasztás pedig az immunrendszer erősítésében segít. A jó állapotban lévő védekezőrendszer segít a vírusok leküzdésében és a súlyosabb tünetek kialakulásának megakadályozásában.

A koronavírus-tesztek önmagukban nem nyújtanak védelmet. A fertőzés továbbadásának elkerülését segíthetik. Hiszen segítségükkel a tünetmentes egyének is kiszűrhetőek, illetve arra vonatkozóan nyújtanak tájékoztatást, hogy az illető átesett-e már a fertőzésen, vagy jelenleg hordozza-e a vírust. Emellett a gyógyulás és a védettség is megállapítható bizonyos tesztekkel.

Jelenlegi tudásunk szerint a védőoltások nyújthatnak hosszú távú segítséget. Hasonlóan az influenzaoltáshoz, az újabb és újabb vírusvariációk ellen szükséges lesz az oltásokat is rendszeresen beadni, a védettség fenntartása érdekében. Mivel a koronavírus-járványról és az oltásról sincsenek hosszú távú tapasztalatok, ezért nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a pandémia jövőbeni alakulásáról.

Milyen oltástípusok léteznek?

A védőoltások története több száz évre nyúlik vissza. A lényegük az, hogy a szervezet természetes védekezőrendszerét „megtanítsák” arra, hogyan lépjen fel az adott kórokozó ellen. A passzív immunizáció esetén magát az ellenanyagot juttatják be a testbe, az aktív immunizálásnál pedig az immunrendszer maga állítja elő az antitesteket.

Az antitestek végzik el a kórokozók hatástalanítását. Arra, hogy milyen módon történik az immunrendszer antigén termelésre történő késztetése többféle út létezik. A legismertebb ilyen eljárás az elölt kórokozóval történő oltás. Ilyenkor az inaktív vírust juttatják be a vérkeringésbe, amely nem képes megbetegedést okozni, viszont az immunválaszt kiváltja. Erre példa a kínai Sinopharm gyógyszercég vakcinája.

A másik mód, ha a vírusnak egyes részeit használják fel, amelyek önmagukban nem váltanak ki betegséget, de az immunreakciót elindítják. Leggyakrabban a vírus felszínén lévő tüskefehérjéket, vagy az örökítőanyagát juttatják be a szervezetbe, vektorok segítségével. Ilyen elven működik az orosz fejlesztésű Sputnyik V. és az AstraZeneca oltóanyaga.

A jelenleg legmodernebb eljárással készülő vakcina a Pfizer-BioNtech illetve a Moderna cégek által fejlesztettek. Ezek az úgynevezett mRNS-alapú védőoltások. Ebben az esetben bejuttatott genetikai információk alapján a sejtekben szintetizálódik a vírus tüskefehérjére, amely kiváltja az immunreakciót.

Mire jók a covid-tesztek? Mikor nem ajánlott?

A koronavírus tesztek közül két nagyobb csoportot különíthetünk el. Az egyik magát a vírust mutatja ki, tehát a fertőzés meglétét. A másik módszer, ami a szervezet által termelt ellenanyagot, antitesteket jelzi. Ebből inkább arra lehet következtetni, hogy az illető átesett-e a betegségen illetve kialakult-e a betegség elleni védettség.

Tesztek elvégzését nem ajánlják olyan esetben, ha beteg lázas állapotban van. Ha pedig koronavírus-tüneteket mutat a páciens, akkor tilos felkeresni a tesztelés helyét. Ilyen esetben házhoz kell rendelni a mintavételt végző szakembereket.

Fertőzés kimutatása

A PCR teszt a legbiztosabb módszer a koronavírus-fertőzöttség megállapítására. Az orrból illetve a garatból vett váladékmintából történik a vírus örökítőanyagának kimutatása. Az antigén gyorsteszt szintén a fertőzöttség megállapítására szolgál, az orrból és garatból vett mintából kimutatható a vírusfehérje jelenléte. Az eredmény akár fél órán belül megvan.

Ezek a tesztek akkor jönnek jól, amikor utazáshoz vagy munkával kapcsolatban szükséged van negatív tesztre, amely igazolja, hogy nem vagy beteg, nem veszélyeztetsz másokat sem.

Védettség igazolás

A koronavírus elleni védettség igazolására a szervezet által termelt ellenanyagot kell megfelelő mennyiségben kimutatni. A vénás vérvétel, az úgynevezett ELISA teszt esetén nagy pontossággal megállapítható, hogy megtörtént-e a betegség, illetve van-e elegendő ellenanyag a védettséghez. Pozitív eredmény esetén igényelhetsz védettségi igazolványt is, illetve felmérheted az oltás hatékonyságát is.

Természetesen létezik gyorsteszt is az ellenanyag kimutatására. Ilyenkor az ujjbegyből történik a vérvétel, és akár 20 percen belül megtudhatjuk átestünk-e a betegségen. Ha biztos akarsz lenni abban, hogy az oltás után megfelelő védettségi szinttel rendelkezel, akkor is érdemes ezt a tesztet kérned.

Nem javasolt az ellenanyag gyorsteszt, ha olyan dokumentációra van szükséged, amit hatóságilag is elfogadnak.

A pandémia alatt számos alkalom lehet, amikor gyorsan szeretnéd megtudni, fertőzött vagy-e, akár tünetmentesen. Külföldi utak, munkahelyi elvárások, vagy idősebb rokonok látogatásakor jöhet jól. Ha pedig arra vagy kíváncsi, hogy az oltás után kialakult-e benned a koronavírus elleni védettség, akkor is érdemes gyorstesztet készíttetned.

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

7 rosacea elleni krém, ami tényleg működik a szakértő szerint

7 rosacea elleni krém, ami tényleg működik a szakértő szerint

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője