Transzgenerációs sebek – A hét könyve: Az újraálmodók
Margaret Wilkerson Sexton második regényében az ősi női energiákat és az évszázadokon átívelő mindennapi rasszizmus jelenségét boncolgatja. A ma már virágzó jazz szubkultúrájáról híres New Orleanshoz kötődik a könyv mindhárom idősíkaja, s bár a történeteket évtizedek választják el egymástól, a legfontosabb kérdése mégis mindegyiknek ugyanaz: milyen fekete nőnek lenni az Egyesült Államokban?
Ezeket láttad már?
Josephine, 1885. Josephine, 1924. Ava, 2017.
Josephine először kislányként mesél az ültetvényi életéről, a családjáról és a gazdákról. 1924-ben már sikeres üzletasszonyként navigálja mindennapjait, védi a telkét, az unokáját. Különleges képességeinek hála segíteni is tud másokon – mármint csak azokon, akiken akar. 2017-ben Ava, Josephine ükunokája, egyedül neveli tizenkét éves fiát, Kinget, éppen új munkát keres és átmeneti megoldásként Martha nagyihoz költöznek, aki kezdődő demenciával küzd. Martha nagyi nagylelkűen felajánlja, hogy Ava és King vele lakhatnak a jó környékbeli hatalmas házában, lakbért sem kell fizetniük, sőt, még ő fizet Ava-nak a társaságáért. Unokaként igyekszik türelmesen bánni a nagymamájával, akivel nem együtt nőtt fel, így nincs meg az a szoros és intim kapocs, amely könnyítené a mindennapos együttlétet. Bár Ava végtelenül hálás a lehetőségért, a zsigereiben mégis valami nyomasztót érez, rosszul alszik és rémálmok gyötrik. Kezdetben a rossz érzéseket elnyomja, hiszen a fia jobb iskolába járhat, egy olyan városrészben, ahol fekete fiúként nem kell attól rettegnie, hogy lelövik – nem úgy, mint a régebbi házuk környékén. De a rasszizmus nem csak az utcán vár rájuk: Martha nagyi demenciája felszínre hozza a fiatalkorának előítéleteit; például figyelmezteti Kinget, hogy ne lógjon fehér lányokkal, mert a szülők majd mit fognak szólni, ha fekete fiút visznek haza.
A modern történetszálban nagyon izgalmas a fizetett segítő és a rokon szerep erőviszonyának a keveredése. Ehhez ad még egy dimenziót a rassz, amely az Egyesült Államok déli részén kifejezetten hangsúlyos társadalmi kérdés. A déli államokban sokan még a mai napig büszkén lebegtetik a konföderáció zászlaját és boldogan emlékeznek vissza a szegregáció vagy még az azelőtti, ültetvényes időkre. Ilyen traumatikus és fel nem dolgozott történelemmel bíró városokban egyértelmű, hogy feszültséget okoz a rassz és a hovatartozás kérdése. Wilkerson Sexton tűpontosan és sallang nélkül mutatja be a különböző korok társadalmi berendezkedését és a bőr alatt lappangó elektromosságot. Vajon jót akar a kíváncsiskodó fehér szomszéd? Meddig lehet eltűrni az ültetvényes gazdák könyörtelenségét?
Erre a két kérdésre Josephine története ad választ. Kislányként látja, hogy a gazdák kedvük szerint bánhatnak a rabszolgaként tartott emberekkel; ők pedig már gyerekkorban megtanulják, hogyan kell beszélni a fehér emberekkel, hogy megmaradjon az életük. Josephine volt a dominó első darabja, aki gondoskodott róla, hogy a családja kikerüljön a szolgasorból. Keményen dolgozott a földeken, és még keményebben bánt a gyerekeivel, akik aztán északon próbáltak szerencsét, kivéve az egyik fiát, aki a birtokról gondoskodott. Szintén Josephine narrációjában nyer értelmet az Újraálmodók cím, ami egy titkos szövetségre utal. A család női tagjai titokzatos energiák birtokában vannak, összekötik a földet az éggel, generációt a generációval.
Bár kérdés nélkül központi szerepe van a könyvben a rasszizmusnak, ám most egy új, hihetetlenül erősen nő-fókuszú történetbe van csomagolva. Megjelenése után fantasztikus kritikákat kapott Az újraálmodók, a New York Times beválogatta 2019 100 legjobb könyve közé. Egyesek Toni Morrisonhoz hasonlították a stílusát és hangulatát, és tökéletesen érthető miért. Rengeteg könyv született már a rabszolgaság traumájának feldolgozásáról, és még egyszer ugyanennyi fog. A szövegben időszakosan felbukkannak gospel dalszövegek, bibliai idézetek és ősi kántálások, amelyek tovább erősítik az adott évtized atmoszféráját. Külön köszönet Wilkerson Sextonnak, hogy a párbeszédekben korhű tudott maradni, nincsen elcsépelt déli tájszólás, vagy idegennek ható tini szleng, a szöveg maradéktalanul autentikus.
Az elmúlt években kiemelt figyelmet kaptak az elnyomás ellenes mozgalmak, és rengetegen nyúltan színes bőrű írók könyveihez, hogy edukálják magukat társadalmi kérdésekben. Wilkerson Sexton könyve remek példa egy mágikus realizmussal átitatott körképre, ami leleplezi a hétköznapi mikroaggressziókat és rámutat, hogy az őseink nem velünk vannak – hanem mi vagyunk az őseink, bennünk élnek tovább.
