Hihetetlen: Drew Barrymore meztelen képeit a saját lánya használja fel ellene

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Drew Barrymore 1995-ben büszkén vállalta, hogy teljesen meztelenül pózol a Playboy magazinban. Akkor talán még ő sem gondolt rá, hogy a jövőben éppen a saját lánya fogja felhánytorgatni neki a pikáns képeket.

Drew Barrymore kislánya trükkösen vágott vissza édesanyjának
Drew Barrymore kislánya trükkösen vágott vissza édesanyjának
Fotó: Jamie McCarthy/Getty Images

Drew Barrymore műsorának legutóbbi vendége Christina Aguilera volt, akinek a színésznő elmondta, nagyon meglepődött, mikor 11 kislánya, Olive a fejéhez vágta, hogy korábban a Playboy magazin címlapján szerepelt.

„A lányom crop topot szeretne viselni. Nemet mondok, és erre azt mondja, hogy én bezzeg a Playboy címlapján voltam” - panaszkodott Drew Barrymore az énekesnőnek, aki tökéletesen megértette őt, hiszen ő is került már hasonló helyzetbe. „Az én lányom is crop topot szeretne hordani. Én pedig csak arra tudok gondolni, hogy: lecserélhetnénk valami másra?”

Ennek ellenére Drew és Christina sem bánta meg, hogy a múltban sokszor egy szál semmiben álltak kamerák elé. „Minden percét imádtam” - mondta Drew az 1995-ös Playboy fotózásáról, amikor mindössze 20 évesen úgy döntött, megszabadul a ruháitól.

„Kifejeztük magunkat és azt, ahogy érzünk, ez volt a legjobb a számunkra” - mondta Christina, majd hozzátette, hogy a múltban ezeket csakis saját maguk miatt tették, nem pedig mások kedvéért.

Drew Barrymore a kamerák előtt kapta első hőhullámát

Drew Barrymore a kamerák előtt kapta első hőhullámát

Azt mindketten leszögezték, hogy azt tartják a legfontosabbnak, hogy a lányaik jól érezzék majd magukat a saját bőrükben, ha felnőnek. Csupán attól szeretnék őket megóvni, hogy bármi olyat tegyenek, amit később megbánhatnak.

Drew Barrymore-t már gyerekként megismerte az egész világ

Érdekesség, hogy a színésznő fiatalabb volt, mint most a lányai (9 és 11 évesek), mikor világhírű lett. Mindössze 7 éves volt, mikor szerepet kapott az E.T., a földönkívüliben. A film azóta ikonikussá vált, a színésznőt pedig később olyan sikerfilmekben láthattuk, mint a Charlie angyalai és Az 50 első randi.

Forrás: pagesix.com, eu.usatoday.com

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

5 lépés a bőr azonnali hidratálásáért

5 lépés a bőr azonnali hidratálásáért

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

Extra hatékonyan intéznéd a dolgaidat?- Ezekre figyelj telefon vásárláskor! (x)

PR

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

PR

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

A sok edzéstől lesérültél? Ettől biztosan hamar felépülsz! (x)

PR

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)

Kutyások figyelem! Ezért kell tavasszal jobban odafigyelned (x)