Harry herceget kényszerítették, hogy elhagyja az Egyesült Királyságot

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Harry herceg már hosszú ideje azt próbálja elérni, hogy magánemberként is megkaphassa azt a testőrséget, amit a királyi család hivatalos tagjaként már megszokott – ha nem az adófizetők pénzéből, akkor a sajátjából. Az ügy végére még mindig nem került pont, a herceg újra és újra megtámadja a brit belügyminisztérium nemleges válaszát.

Harry herceg hihetetlen dologról rántotta le a leplet
Harry herceg kitaszítva érzi magát saját hazájában
Fotó: Kevin Winter/Getty Images

Harry herceg állítja, hogy őt és feleségét kiszorították az Egyesült Királyságból. A pár egyöntetűen úgy érezte 2020-ban, hogy kénytelenek voltak visszalépni a szerepüktől és elhagyni az országot - írja a Page Six. A médium ennek okán felkereste a palota szóvivőjét, de egyelőre nem kommentálták az ügyet.

Az Egyesült Királyság központi szerepet játszik a gyermekeim örökségében, szeretném, ha ezen a helyen is annyira otthon éreznék magukat, mint az Egyesült Államokban. Ez viszont nem valósulhat meg, ha nem lehet őket biztonságban tudni, amikor az Egyesült Királyság területén tartózkodnak.

Sőt, az is kiderült, hogy Harry herceg még mindig az Egyesült Királyságot tekinti otthonának, annak ellenére, hogy 2020-ban feleségével Kaliforniába költöztek egy új élet reményében. Az Egyesült Királyság az otthonom - olvasható Harry herceg újabb írásos nyilatkozatában, amely egy jelenleg is folyamatban lévő jogi pályázat miatt született meg.

Harry herceg nem adja fel

A GLAMOUR.hu még nyáron számolt be arról, hogy Harry herceg, Meghan Markle, valamint gyermekeik nem kaphatnak rendőri védelmet az Egyesült Királyságban, akkor sem, ha saját maguk állják a szolgáltatás költségét – írta meg a BBC. A királyi család tagjainak járó, az adófizetők pénzéből fizetett védelem jogát még 2020-ban vették el a hercegtől, ezért szerette volna a saját zsebéből fizetni a rendőri védelmet, de ezt nem engedélyezték. Ezzel a döntéssel Harry herceg nem értett egyet, ezért megtámadta azt, de ügyvédei mindhiába kértek bírósági felülvizsgálatot, a bíróság még nyáron azt a döntést hozta, hogy nem tartanak tárgyalást az ügyben.

Katalin hercegné legutóbbi ruhája fontos változásról árulkodhat

Katalin hercegné legutóbbi ruhája fontos változásról árulkodhat

A brit belügyminisztérium akkor kijelentette, hogy a királyi család tagjainak védelméről döntő kormányzati szerv egyhangúan döntött a dologról. Ennek egyszerű elvi oka van, nem engedélyezhetik a gazdag embereknek, hogy rendőri védelmet vásároljanak maguknak, csak azért, mert megtehetik. Továbbá a londoni rendőrség jogásza közölte, hogy egy magánember pénzéért cserébe nem logikus veszélynek kitenni a rendőrök biztonságát. Ezt a privilégiumot sem Harry herceg, sem pedig más tehetős ember nem kaphatja meg. Igen ám, de történetnek itt még nincs vége, hiszen a BBC egy újabb cikkéből kiderült, hogy a herceg ismét megtámadta a belügyminisztérium döntését, de valószínű mindhiába.



Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Napi horoszkóp: A Kos bosszús, az Ikrek kalandozik - március 3.

Napi horoszkóp: A Kos bosszús, az Ikrek kalandozik - március 3.

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Glamour-napok ősz 2023

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Szépséghírek

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

PR

Ez a valódi oka a felfázásnak (x)

Ez a valódi oka a felfázásnak (x)

PR

Így küzdötte le a Szex és New York Samanthája a klimax nehézségeit (x)

Így küzdötte le a Szex és New York Samanthája a klimax nehézségeit (x)

PR

Ellenőrizd az állapotod vashiánytesztünk segítségével! (x)

Ellenőrizd az állapotod vashiánytesztünk segítségével! (x)

PR

Hihetetlen, de ezért nem kívánt a párom (x)

Hihetetlen, de ezért nem kívánt a párom (x)