Tanár volt, de a hobbiját választotta, azóta együtt fejlődik a márkájával
Régi farmerek, leszakadt gombok, turis kincsek – csupa haszontalan, kidobásra ítélt kacatnak tűnhet, holott ezekből az alapanyagokból lehet megalkotni a legizgalmasabb kreációkat. Kopócs Éva pontosan az ilyen maradékokat vette elő a fiókokból, amikor megalkotta saját márkáját, a Maminventet. Vele beszélgettünk munkásságáról és "rekreálmányairól".
Ezeket láttad már?
Mesélj kicsit arról, hogyan született meg a Maminvent ötlete!
A legtöbb alkotótársamhoz hasonlóan az én történetem is a gyerekkoromig nyúlik vissza. Az anyukámmal közösen, alkotással eltöltött órák, a turikban és bolhapiacokon történő kincsvadászat nem maradt nyom nélkül. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy egyszer majd a tanári pályát otthagyva főállásban a hobbimnak fogok élni. Ehhez több tényező együttállására volt szükség. Többek között arra, hogy a második fiunk után kiköltözzünk a városból egy olyan területre, ami nagyon hasonlít gyerekkorom helyszínéhez. Aztán arra, hogy a harmadik gyerkőc megszületése és egy trilógia lefordítása után elkezdjek valami másfajta kreatív tevékenységre vágyni. Valami olyanra, ami feltölt, és ami azonnali eredménnyel jár. Így egy nap újra elővettem a varrógépemet, és megnéztem, mit tudok kezdeni egy megsajnált farmerrel. Kellett még az is, hogy az egyik barátnőmön keresztül belelássak az otthonról dolgozó mamik világába, és az ő unszolására kipróbáljam, el tudom-e adni a termékeimet. Ezután már nagyon gyorsan történtek az események; márkanevet választottam, logón kezdtem el gondolkozni, Facebook oldalt hoztam létre, fotóztam, és közben minden szabad percemet alkotással töltöttem.
A Maminvent darabjai újrahasznosított anyagokból készülnek. Miért döntöttél így? Mi a Maminvent ars poeticaja?
Ez nem egy tudatos döntés eredménye. Tulajdonképpen azt folytattam, amit gyerekkoromban magamba szívtam, és igazából egész életemben csináltam. Ha megtetszett egy szoknya egy magazinban, vagy hiányzott egy párna a kanapéra, akkor nem a boltba rohantam anyagot venni, hanem szétnéztem otthon, mit lehetne felhasználni. A turikból mindig elhoztunk mindent, aminek az anyaga tetszett, akkor is, ha senkire nem volt jó a mérete, vagy egyáltalán nem volt szükségünk sötétítőre, mondván, jó lesz még valamire. És lám, így is lett. Ezeket a kincseket féltve őriztük, és meglehetősen nagy készlet halmozódott fel az évek során. Ezért teljesen magától értetődő volt, hogy ezt az utat folytassam a Maminvent márkanév alatt.
Az elejétől kezdve két vonulatra is nagy hangsúlyt fektetek. Az egyik az, hogy teret adjak a gyerekek kreativitásának, fejlesszem a kézügyességüket. Erre tökéletes alkalmak a workshopok, ahol megtapasztalhatják, hogy egy kis munkával és odafigyeléssel megvalósíthatják az elképzeléseiket, illetve, ha vágynak valamire, nem biztos, hogy csak az okoz örömet, amit a boltban megveszünk. Az én fiaim mostanában például kartondobozra rajzolnak puskákat, kivágják, és azokkal játszanak. Jobban vigyáznak ezekre, mint a műanyag fegyverekre. A Maminvent másik küldetése a minőségről szól. Szeretném bebizonyítani, hogy az újrahasznosítás, helyesebben annak is a repurposing ága, amit képviselek, speciális felszerelések és előtanulmányok nélkül is képviselhet magas minőséget, ha nagy odafigyeléssel, szenvedéllyel és folyamatos tanulással, önmagunk fejlesztésével végezzük. Erre a domestic couture kifejezést találtam ki.
Kik a vásárlóid? Milyen a kapcsolatod velük?
Főleg nők, ami természetes, már csak a termékpaletta kínálata miatt is, de akadnak azért férjek, apukák is, akik megkeresnek. Annak nagyon örülök, hogy a nehezen elérhető, fiatalabb generációból is egyre többen találnak meg, ami a természettudatos hozzáállás előretörésének is betudható, és talán annak is, hogy én is folyamatosan újítok, tervezés közben is gondolok a fiatalabb korosztályra. Épp a hetekben kezdtem el bőrrel is foglalkozni, ami segíthet abban, hogy több fiús terméket készítsek. Remélem, egyre több férfihez jut majd el Maminvent rekreálmány. A kapcsolatom egyébként nagyon jó a vevőimmel, számos új barátra tettem szert az évek alatt, és sokat szélesedett a látóköröm általuk is. Gyakran érzem azt, mintha szurkolnának nekem, próbálnak segíteni, ahol és ahogy tudnak. Például hasznos linkeket küldenek, szólnak lehetőségekről, beszélnek a Maminventről ismerőseiknek, híremet viszik a világban.
A Maminventet egyedül csinálod, nem áll mögötted csapat. Ez egy tudatos döntés volt, vagy így hozta az élet? Mivel jár egyedül menedzselni egy ilyen vállalkozást?
Így hozta az élet, szintén ez volt a természetes. Hajtott a vágy, hogy létrehozzak valamit. Ilyenkor rögtön, azonnal cselekedni szoktam, így egyedül kezdtem el, és úgy maradtam. Sokszor gondolkozom azon, jobb lenne-e csapatban dolgozni. Elképzelem, milyen jó lenne, ha valaki besegítene, mondjuk a webshop feltöltésébe, a fotózásba, vagy akár a tervezésbe, a varrásba. De aztán rá kell jönnöm, hogy annyira ad hoc az egész életem, főleg, mióta megszületett a negyedik fiunk is szeptemberben, hogy jobban járok, ha maradok egyedül. Nem mindig tudok előre tervezni az időmmel, például, a munkafolyamat pedig minden terméknél más, és menet közben is gyakran változik. Mivel nem szabásmintákkal dolgozom, még olyan részfolyamat sincs, amit esetleg ki tudnék adni másnak gyártásra. De a legfőbb érv talán az, hogy szeretem tudni, a kezem közül kikerülő termékekbe mindent én tettem bele, számomra így kerek, külön világ mindegyik. Bár sok időt elvesz az alapanyagok felkutatása, a csomagolás, a levelezés, a postázás, a posztolás, a fotók utómunkálatai, mégis szívesen csinálok mindent, hiszen én választottam ezt a pályát magamnak, és közben bízom abban is, hogy olyan jellemzője ez a márkának, ami különlegessé teszi.
Nemcsak tervező, de családanya, feleség, fordító és bölcsész is vagy egyben. Hogyan tudod összehangolni mindezt?
Fordítani egyre ritkábban szoktam, ez már szinte teljesen áttolódott a férjem oldalára. Azért szoros határidők előtt vagy nagy volumenű munkáknál én is besegítek, ha kell. Pontosan ezért is váltottam, és szentelek annyi energiát a Maminvent felépítésére, mert így én osztom be az időmet, minden felelősség az enyém. Ha máshol van rám szükség, akkor nyugodtan félretehetem az alkotást és átcsoportosítom a feladatokat, új fontossági sorrendet állítok fel. Dolgozni egyébként is csak addig szoktam, míg haza nem jönnek a fiúk az oviból és az iskolából. Már nagyon ritkán ülök be a műhelyembe éjszaka, mert kettőnkre már csak ez az idősáv marad, ezért ilyenkor inkább sorozatokat nézünk a férjemmel, vagy a konyhában teszünk-veszünk.
A korábbi interjúidból kiderül, hogy inkább vidék-, mintsem nagyvárospárti vagy, nemrég Debrecenből is kiköltöztetek a családoddal. Miért döntöttél így, miért vonz jobban a vidéki élet?
Elsősorban nem vidékre akartunk költözni, hanem kertes házba. Egy idő után nem éreztük természetesnek, hogy az udvar egyet jelent a terasszal, ha pedig igazi kertre vágyom, akkor fel kell öltözni, kocsiba kell szállni vagy biciklire kell ülni. Két gyerekkel már eléggé nehézkes volt ez a logisztikázás, és akkor már tudtuk, hogy szeretnénk még kistestvért. Martinka a dombjaival és a birkanyájaival teljesen véletlenül került a képbe, viszont szerelem volt első látásra. Nagyon hamar beköltöztünk, és folyamatosan alakítgatjuk, szépítgetjük a házat is és a kertet is. Közel vagyunk a városhoz, mégis elég messze ahhoz, hogy az ott begyűjtött stresszt hátra hagyjuk, ahogy elérjük a Panoráma út tölgyeseit. Érdekes, mennyire sokat változtatott rajtunk a váltás. Valószínűleg én sem itt tartanék, ahol most, a férjem pedig nem talált volna rá a kertészkedésre. Ő a növények gondozásában találja meg azt a flow élményt, amit én az alkotásban.
Mit tanácsolnál azoknak a fiatal tervezőknek, akik most készülnek belevágni a szakmába?
Azt, hogy vágjanak bele. Nekem ez működött. Tudom, hogy van, aki előre felépíti azt, amivel aztán kiáll a közönség elé. Én a márkámmal együtt növök, fejlődök. Pénzem sem lett volna előre megteremteni azokat a körülményeket, amiben most dolgozom. Higgyenek magukban, vagy legalábbis abban, hogy amit szenvedéllyel csinálnak, annak lesz eredménye. Örüljenek az apró sikereknek, a kudarcokból tanuljanak, és osszák be jól az idejüket. Csupa közhely, de szokott működni.
Takács Dalma
