Dr. Martens a bakancsok királya

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A téli szezon beköszöntével előkerülnek a meleg csizmák és a bakancsok. A férfias, katonai stílusú lábbeliket a nők is megirigyelték, és évek óta szolgál trendi kiegészítőként. A Dr. Martens időtálló darabjai már kultikus darabjai a divatvilágnak. Kevesen tudják, hogy Dr. Martens egy létező ember volt, aki orvosként szolgált a második világháborúban. Egy bokasérülésből lábadozva túl kényelmetlennek érezte sima bakancsát, ezért gumiabroncsból légpárnás talpat készített cipőjéhez. A próbadarabot sok másik követte, és a brand hírneve szépen ívelt felfelé, majd a 1960-ban egy brit cég vette át a szabadalmi jogokat, ahol hamar népszerű lett a punkok és a lázadó tinik körében.

A 90-es években a grunge megjelénésvel a Martens bakancsok széles körben is ismertté váltak, és azóta kultikus lábbeliként emlegethetjük.

Az utóbbi időben a trendszetterek abszolút kedvencévé vált, szinte minden valamirevaló streetstyle arcnak lapul egy pár varrott talpú bakancs a szekrényében. A hírességek is előszeretettel viselik, nem véletlenül, hiszen egy pár Dr. Martens még a legunalmasabb szettet is vagánysággal tölt meg.

Viselhetjük szűk farmerrel és csinos ruhával egyaránt, akárcsak korábban a motoros fazonú bakancsokat. A Martens típusú lábbelik egy elegánsabb, letisztultabb vonalat képviselnek a bakancsok között, ezért a minimál, vagy a maszkulin stílus követőinek is megfelel. Bokáig érő, vagy feltűrt nadrággal kombinálva az abszolút trendi, illetve a félcipős változatát még egy kivillanó fehér zoknival is megspékelhetjük, még ha először furcsán hangzik is, de valóban működik.

Budapesten a Londonport üzletében jó néhány színből és új termékből válogathatsz!

Sima fekete 42990 Ft

Lakk 42990 Ft

Bordó 48990 Ft

Félcipő 37990 Ft

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ez lenne a bosszú? A királyi család ismét cserben hagyta Meghan Markle-t és Harry herceget

Ez lenne a bosszú? A királyi család ismét cserben hagyta Meghan Markle-t és Harry herceget

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)