Bella Thorne szőke hajának búcsút intett, az új hajszínétől leesik az állad

2017. június 15.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Bella Thorne jelenleg Hollywood legnagyobb kaméleonja, szinte naponta változtatja a hajszínét, de nem úgy, mint Kylie Jenner, hogy parókákkal veri át a gyanútlan rajongóit, hanem valóban átfesteti minden alkalommal.

Bella Thorne szőke
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Nemrég még türkizkék tincsekkel menőzött a vörös szőnyegen és a Snapcheten, amit előszeretettel használ a legfelkavaróbb események közvetítésére is akár, mint például az intimgyantázás, aztán nem sokkal később már visszatért a szőkére, amit gyanítunk, nem önszántából tett, hanem valamilyen forgatás miatt kellett átszínezni a haját.

Úgy tűnik, hogy a kötelességeknek vége, és Bella Thorne egy újabb őrült színt vetett be, ezúttal az égő pinket. A fiatal sztár már többször bebizonyította, hogy ő nem az a fajta lány, aki csupán egy dolgot hangsúlyoz magán, ő a mindent vagy semmit elv híve, és attól mert ilyen feltűnő a hajszíne, a sminkje ugyanúgy erőteljes, és a szettjét sem neveznénk éppen visszafogottnak.

Bella Thorne pink haj
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Te mit szólsz Bella Thorne legújabb átváltozásához?

Bella Thorne új haj
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ki utánoz kit? 8 pillanat, amikor Katalin hercegné és Meghan Markle kísértetiesen hasonlóan öltözött fel

Ki utánoz kit? 8 pillanat, amikor Katalin hercegné és Meghan Markle kísértetiesen hasonlóan öltözött fel

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel beavatkozás nélkül is látványos eredményt érhetsz el (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Baj, ha össze-vissza menstruálsz? (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)

Hazai kikapcsolódásra vágysz? Mutatunk egy rejtett gyöngyszemet (x)