Élőben közvetítette az intimgyantázását a Disney-sztár

2017. április 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Már korábban gyanakodtunk rá, hogy Bella Thorne kezdi egy kicsit túltolni a közösségi szerepléseit, meg a nagylányoskodást.

Néhány éve még az egyik legcukibb tinisztárnak tartottuk, de ma már enyhe kifejezés, hogy az egyik legkiszámíthatatlan fiatal vadóc lett Hollywoodban. Nem létezik olyan szépségtrükk, amit Bella Thorne ne próbálna ki szívesen, és ne dokumentálná azonnal Snapchaten is.

Ebben a műfajban a már eddig is igencsak messzire merészkedő színésznő végleg feltette az i-re a pontot, ugyanis ezúttal a bikinivonal gyantázásáról közvetített.

A mindennapos mellpiercing-villantás már rutin Bella Thorne-nak:

Bella legjobb barátnőjét is magával vitte a kozmetikushoz, akivel a kritikus helyzetben támogatták egymást, a híresség pedig egy percig sem rejtette véka alá a fájdalmát.

"Jézusom, ez nagyon fog fájni"-mondta, miután a kozmetikus felkente az első csíkot – "Ez szörnyű" – folytatta Bella Thorne, és egyszerre sikított és nevetett a fájdalomtól.

Nos, ennél közelebb már aligha kerülhetünk a sztár intimszférájához, szerencsére a végeredményt azért nem mutatta meg, de az utóbbi időben mutatott formáját elnézve, végül is az sem lett volna olyan meglepő.

Élőben közvetítette az intimgyantázását a Disney-sztár Mi jöhet a fazonigazítás után Bella?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom