Margot Robbie körmei az egész világot lázba hozták - körmöse pedig leleplezte a titkát is

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem kell sokat várni, hogy megérkezzen a várva várt, új kedvenc Barbie-filmed, amitől lassan már az egész világ rajong. Margot Robbie Barbie körmei gondoskodnak róla, hogy a manikűrök terén sem maradj inspiráció nélkül!

Margot Robbie Barbie körme a nyár egyik legmenőbb körömtrendje lesz
Margot Robbie Barbie körmei a nyár egyik legmenőbb körömtrendjét hozzák el
Fotó: Axelle/Bauer-Griffin/FilmMagic/Glamour

A tehetséges ausztrál színésznő, Margot Robbie a Wall Street Farkasa után szerzett világszintű ismertséget, habár egy nemrégiben Vanity Fair-nek adott interjúban elmondta, számára rögös út vezetett a színészi pályáig. 2023 egyik legnagyobb filmdurranása, a Barbie főszerepére nem véletlenül őt választották, hiszen rátermettsége mellett tehetsége is megkérdőjelezhetetlen. A Greta Gerwig rendezésével, Magyarországon július 20-án megjelenő mozira már nem kell sokat várnunk, addig is a szereplők bőven ellátnak minket ötletekkel, hogyan hozhatjuk magunkat teljesen Barbie hangulatba: nézd meg, milyen csodásan festenek Margot Robbie Barbie körmei, és még az elkészítési praktikát is ellesheted!

Álomszerű színkavalkád

Margot Robbie gyönyörű arcával, csodás alakjával és hosszú szőke tincseivel a legalkalmasabb személy, akit csak el tudunk képzelni egy tökéletes Barbie baba megtestesítésére. A közelgő film megjelenése miatt rendezett sajtóeseményre egy lélegzetelállító összeállításban jelent meg Mexikóvárosban. Betina Goldstein, a Chanel nemzetközi körmöse osztotta meg Instagram-oldalán az elkészült remekművet, a körmök pedig a koncepció szerves részét képezték.

A színésznő által viselt rózsaszín Chanel fülbevaló, hatalmas, pink ékkővel kirakott gyűrű és apró kézitáska egyértelműen a kilencvenes évek Barbie-őrületébe repítenek vissza. A külső megkoronázásaképp Margot szépségcsapata a hibátlan, szőke hullámos haj mellett döntött, a sztármanikűrös pedig a ruhához színekben és mintázatban illeszkedő, absztrakt körmöket készített - hát mi ez, ha nem szemet gyönyörködtető látvány?

Kaia Gerber szőkére festette a haját, és még nagyon szoknunk kell a látványt

Kaia Gerber szőkére festette a haját, és még nagyon szoknunk kell a látványt

A titok nyitja

Bár első ránézésre bonyolultnak tűnhet, Betina egy rendkívül egyszerű technikát alkalmazott Margot Robbie körmeinek kivitelezéséhez, amit egy következő videóban meg is osztott követőivel. Mindössze néhány vidám színre, egy pohár vízre és a körmeidre lesz hozzá szükség!

  1. Csepegtesd a körömlakkokat egy pohár vízbe egymás után sorban, amilyen sorrendben szeretnéd, hogy megjelenjenek a körömfestéseden!
  2. Egy vékony tárgy segítségével húzd össze a festéket, így fog kialakulni a márványszerű minta! Ha nincs speciális eszközöd, egy tű és egy fogpiszkáló is tökéletesen megteszi.
  3. Finoman, lefelé fordítva a köröm felületét mártsd bele az ujjad a vízbe, így a körömlakk a körmeidre kerül!
  4. Ha megszáradt, tegyél fel egy fedőlakkot majd távolítsd el a felesleges lakkot a bőrödről egy kis körömlakklemosó és fültisztító segítségével.

Ha pedig nincs ötleted, milyen színekkel játssz, itt van néhány csodás körömlakk, melyek magukkal hozzák az igazi Barbie életérzést:

1. Miracle Gel Neon körömlakk (Floresc-Pink) SALLY HANSEN 3299 Ft 2. Körömlakk (She's A Beauty) H&M 1495 Ft 3. Vinylux tartós körömlakk (All The Rages) CND 4990 Ft

Összegyűjtjük neked a legszebb körömtrendeket:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Techxpo További cikkek

Ez is érdekelhet

Kerekes Bence hegymászó: Még a kórházból felhívtam egy társamat, hogy kitűzzünk magunk elé egy új célt

glamour plusz ikon Kerekes Bence hegymászó: Még a kórházból felhívtam egy társamat, hogy kitűzzünk magunk elé egy új célt

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

Mondj búcsút a felfázásnak antibiotikumok nélkül (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

Őszi divattrendek: ezek a színek hódítanak idén (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

3 tipp, melyekkel pénzügyileg is tudatos maradhatsz a Glamour-napok alatt (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)

Katy Perry és Michele Morrone káprázatosak az új Dolce&Gabbana kampányfilmben (x)