28 évvel ez első randi után összeházasodott a tervezőpáros

2013. március 25.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sajnos a divatvilág közel sem olyan idilli, mint azt sokan gondolnák. Az intrikák midennaposak, a piaci verseny könnyen egymás ellen fordíthat barátokat és az igazi, hosszan tartó szerelmek sem arrafelé születnek.

Szerencsére vannak ellenpéldák is, itt van például Mark Badgley és James Mischka, akik 28 év után, múlt hét pénteken mondták ki a boldogító igent.

A tervezőpáros még 1988-ban alapított márkát Badgley Mischka néven. Közös történetük azonban még ennél is régebben kezdődött. A dizájnerek tanulóként találkoztak a Parson`s School of Designban. A tanulóévek alatt randevúztak először 28 évvel ezelőtt. Hosszú karrierjük során sikerült egy igazán népszerű márkát felépíteniük, akikért olyan sztárok rajonganak, mint Helen Mirren, vagy Sharon Stone.

A pár végül csaknem három évtized után most, hogy New Yorkban már engedélyezett a meleg párok házassága, kelt egybe. A tervezők házasságnál mindössze Badgley ikertestvére, O`Hara volt jelen, később is csak 22 nagyon közeli barát társaságában vacsározott az ifjú pár. Kívánjuk, hogy még legalább ennyi, nagyon boldog évet töltsenek egymás társaságában!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom