5 tavaszi trend, amivel már most érdemes megbarátkoznod!

2017. december 17.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem lehet elég korán felkészülni a friss trendekre, a tervezők máris a jövő évi télre koncentrálnak. Mi ne fussunk azért annyira előre elég, ha a tavaszi irányzatokra koncentrálunk. Miért is jó, ha előre tudjuk milyen divatra számíthatunk? Egyrészt már gondolatban is jól esik barátkozni a vidám, tarka mintás lenge ruhákkal a fagyos hétköznapokon, plusz hamarosan jönnek a téli leárazások, és nem árt, ha jutányos áron beszerzünk néhány olyan holmit, amiről tudjuk, hogy 2018-ban is menő marad. A vezető tervezők számos szuper kollekcióval készültek, melyeknek különféle verziói hamarosan ellepik majd az üzletek polcait. Ismerkedjetek meg 5 friss, ropogós trenddel, melyek meghatározzák stílusos ruhatárad a jövő évre.

A virágmintás ruhák nélkül nincs is igazi tavasz. Persze, hogy 2018-ban is hódítanak majd a kedves, vidám virágokkal borított darabok. Újdonságképpen a 60-as évek bolondos anyagai lesznek újra előtérben, tehát annyi a romantikának.

A farmer ezután is nagy kedvenc marad, ám nem csak nadrág formájában. A denimből készült ruhák, átmeneti kabátok, csinos blézerek a nőiesség jegyében készültek, nyoma sincs a vagány slamposságnak.

A négyzetrácsok eddig inkább a téli hónapok kedvelt alapanyagai voltak, most azonban fordult a (skót) kocka. Ez a tradicionális minta jövő tavaszra is marad, és színes változataival jókedvre deríti majd a vásárlókat.

A pasztellek is jól ismert visszatérők, télen is sok fagylalt ihlette árnyalattal találkozhattunk az üzletekben. Most a halovány lilás színek lesznek a befutók, így jobb, ha már most lecsapsz mindenre, ami a levendula tónusában pompázik.

Ezt olvastad már? Hiperolcsó: 10 legmenőbb blézer 10 000 Ft alatt!

A sportos athleisure trend volt az idei év egyik legfontosabb irányzata. Az athleisure most a retróval mosódik össze, és megjelennek a 80-as évek sportruházatából és a 90-es évek aerobik videóiból ismerős darabok. A trend kedvelőinek tehát a vagányság mellé némi szexi töltet is párosul.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Egy szál bugyiban mutatta meg brutális fogyását Lizzo, soha nem volt még ennyire vékony az énekesnő

Egy szál bugyiban mutatta meg brutális fogyását Lizzo, soha nem volt még ennyire vékony az énekesnő

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)

Van, amikor a tested is vizsgázik – így készülj, ha fáj a torkod az állásinterjú előtt (x)