A 49 éves Pamela Anderson hihetetlenül szexi fehérneműkampányban tér vissza

2017. április 7.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Pamela Andersonnal kapcsolatban mindig is vegyes érzelmeink voltak, alapvetően nagyon bírjuk a nőt, és rengeteget letett az asztalra, de volt pár olyan botrányos döntése élete folyamán, amivel rögtön szétrombolta mindazt, amit kemény munkával felépített magának.

Nos, most épp jó passzban van, legalábbis ezek a fotók, amelyeket Rankin készített róla egy fehérneműkampányhoz is erről tanúskodnak.

Pamela Anderson fehérnemű
Fotó: Rankin/Coco de Mer

Még akkor is, amikor kicsit le volt csúszva, vagy elhagyta magát, a teste és az alakja akkor is a topon volt. Ez pedig azóta sem változott, és így az 50-hez közelítve is gyakorlatilag egy 30 éves alakjával büszkélkedhet – egy olyan 30 évesével, aki egész életét végig edzette és szigorú diétát követett.

Pamela Anderson fehérnemű
Fotó: Rankin/Coco de Mer

Ennek ellenére, a 49 éves Anderson nagyon ritkán megy el az edzőterembe: "Szeretek nagyokat sétálni a tengerparton, és az érzést, ami egy kimerítő séta eredményez. Mindig tartózkodtam a nyújtásoktól és a mozgástól. A táncot nagyon szeretem – balettoztam Párizsban. Sokkal inkább hajlékony vagyok, mintsem erős", nyilatkozta a People magazinnak.

Pamela Anderson fehérnemű
Fotó: Rankin/Coco de Mer

A Coco de Mer fehérneműmárka nagyköveteként és kampányarcaként a márka fekete-fehér hirdetéseiben láthatjuk viszont, és be kell vallani, istenien néz ki.

Pamela Anderson fehérnemű
Fotó: Rankin/Coco de Mer

Nem gondolod?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

A leggyakoribb egészségügyi csapda, amibe nők ezrei lépnek bele

Támogatott Tartalom

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom