A Cukovy márka lehet a következő sikertörténet a magyar divatban

2017. szeptember 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 2017-es év több szempontból jelent mérföldkövet a 4 éve alakult, immár nemzetközi szintre lépett CUKOVY számára. A kezdetekhez képest sok-sok változáson, fejlődésen ment keresztül a magyar divatmárka, és idén a párizsi AMF Showroommal való együttműködés eredményeképpen megnyílt előtte a külföldi vásárlói kör kiépítésének lehetősége, emellett egy új stratégiai partner is csatlakozott a nemzetközi és hazai szakemberekből álló csapathoz, egy ismert nagyvállalati vezető személyében.

Papp István, aki korábban több mint 20 éven keresztül dolgozott nemzetközi informatikai és távközlési cégeknél (ebből közel 15 évet vezetőként) nemcsak magánbefektetőként, de szakmai partnerként is támogatja a márka munkáját. A nemzetközi piacépítési stratégia megvalósításában az általa alapított Thriveo nevű, magán kockázati tőke és menedzsment vállalat segíti a CUKOVY-t - elsősorban a befektetői tárgyalások előkészítésében, a nemzetközi értékesítési csatornák kiépítésében és a cég online jelenlétének megteremtésében is támogatja a márka fejlődését.

Nézd meg! A Cukovy új kollekcióját a Vissza a jövőbe ihlette

Az elmúlt években a CUKOVY türelmesen és megfontoltan építkezett Tálosi Lívia és György Péter vezetésével, akik egy vonzó jövőképet adtak a brand számára. A CUKOVY mára egy felismerhető, markáns karakterisztikával és egyedi stílusvilággal bíró high-end márkává nőtte ki magát Csukovics Brigitta tervezői látásmódjának is köszönhetően, aki a mindennapi praktikumot, a viselhetőségi szempontokat is szem előtt tartva hívja életre a brand sokoldalú kollekcióit.

A 2018-as év áttörést hozhat a cég életében: a szükséges további tőkebevonás után, a jelentős nemzetközi növekedés tükrében a CUKOVY lehet a magyar kreatívipar és divatszakma következő sikertörténete.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom