A kacér, a színes, az absztrakt - nyertes fehérneműk a világból

Ez is érdekelhet

Jennifer Lopez aprócska szettje nem sokat hagy a képzeletre, tangás body-ban állt színpadra

Jennifer Lopez aprócska szettje nem sokat hagy a képzeletre, tangás body-ban állt színpadra

2012. május 4.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy hét a döntőig! Tegnap utoljára gyűltünk össze a versenyzőkkel, hogy láthassuk végre a kész fehérneműket.

A találkozón jelen volt Sipos Zsolt stylist, aki tanácsokkal látta el a diákokat, illetve felmérte, hogy kinek milyen kiegészítőre lesz szüksége a május 10-i bemutatón. Ahogy eddig is, a workshopon forgatott a TV2 Tűsarok című műsora.

Ahogy az asztalokra kikerültek a pályamunkánk, egyik ámulatból a másikba estünk. Igazán őszintén és nagy örömmel mondom, hogy ebben az évben olyan fehérneműk születtek, amik közül a nyertes darab méltón képviselheti majd Magyarországot a nemzetközi döntőn Shanghajban.
Nem csupán az technológiai ötletek és a koncepciók jók, de nagyon nagy hangsúlyt fektettek a pályázók a kivitelezésre is, aminek én személy szerint nagyon örülök! Finom szabászati megoldások, pontos eldolgozás, és sok-sok kézi munka, ami igazán értékessé teszi a munkákat és kifejezi, mennyi időt és energiát fektettek a versenyzők a kivitelezésbe.
Egyelőre nem szeretnék elárulni többet az egyes darabokról, legyen ez meglepetés, de higgyétek el, lesz színes és visszafogott, bohókás és elegáns, vidám és szexi fehérnemű!

A magyar döntőig nézzétek meg, milyen pályamunkák nyertek idén a Triumph Inspiration Awards-on más országokban!

Alig várom a döntőt, hogy megtudjuk, ki lesz az a szerencsés, aki októberben Kínába utazik.

Más okból is nagyon várom a döntőt, hiszen itt kerül majd bemutatásra a Les Fleurs du Mal mini kollekció, azaz az általam készített 2011-es győztes fehérnemű kereskedelmi változata, valamint lehetőséget kaptam arra, hogy a döntőn bemutathassak néhány általam tervezett öltözéket is. Így már nem csak a versenyzőkért izgulok, hanem szívvel-lélekkel készülök a saját bemutatómra is.

A versenyzőknek sok sikert kívánok!

A kacér, a színes, az absztrakt - nyertes fehérneműk a világból

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)