Ajjaj! Újabb sikermárka zárja be rengeteg üzletét

Michael Kors üzlet
Fotó: Rexfeatures

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2017. június 2.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kifejezetten rossz hete van most a divatvilágnak, a napokban jelentette az utóbbi évek egyik legsikeresebb magyar divatmárkája, a USE Unused, hogy megszüntetik a márka tevékenységét.

A magyar vásárlók nem csupán a hazai brand miatt lehetnek szomorúak, de aggódhatnak az egyik legkedveltebb nálunk is elérhető luxusmárka hívei is. A Michael Kors hivatalosan jelentette be, hogy a következő két évben legalább 100, legfeljebb 125 üzletüket zárják be világszerte. Ezzel a lépéssel évente 60 millió dollárt fog megtakarítani a cég, ami érthető szempont, az viszont kevéssé, hogy miért nyitottak tavaly 159 új boltot világszerte, ha most majdnem ennyit be is zárnak majd. Nem tűnik túl következetes üzletpolitikának, ugyanakkor a divatgazdasági szakírók már korábban is felvetették, hogy a Michael Kors világszerte 800-nál is több saját önálló márkabolttal rendelkező hálózata nem tűnik fenntarthatónak és kifizetődőnek.

Michael Kors bolt Londonban
Fotó: Rexfeatures

Egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik régiókban fognak üzeleteket bezárni, de az biztos, hogy Ázsiában továbbra is a terjeszkedik a márka legalább 50 új üzlettel, Amerikában 100 boltjukat teljesen felújítják a következő év során. A bezárások az elemzők szerint első sorban amerikai és európai üzleteket érintenek majd. A Micheal Kors magyarországi jelenléte nagy sikernek tűnik, reméljük, hogy a hazai boltokat nem érinti majd a bezárás.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)