18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Anorexiás modellből példakép lett, most vetkőzött

Ez is érdekelhet

Jobban befolyásolja a párkapcsolataidat, ha ikerként születtél, mint eddig gondoltad volna

glamour plusz ikon Jobban befolyásolja a párkapcsolataidat, ha ikerként születtél, mint eddig gondoltad volna

2012. szeptember 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ali Michael amerikai modell, akinek a neve elsősorban az étkezési rendellenességek körüli vita kapcsán híresült el, most a Purple magazin címlapján pózol, méghozzá félmeztelenül.

A modell egy időben anorexiával küzdött, ám a 2008-as párizsi divathét előtt sikerült felszednie két kilót. A divathétről azonban hazaküldték, mondván "túl vastagok a lábai". A fiatal lány ezután meghívást kapott a Today Show-ba, ahol elmondta, milyen nagy nyomás van a modelleken a súlyuk miatt, és hogy olyan, nem várt problémákkal kellett szembenéznie abban az időben, amikor étkezési rendellenességgel küszködött, mint a menzesz-kimaradás, vagy a hajhullás. Ali azóta is az ügy egyik központi arca, és rengeteg hasonló problémával küzdő fiatal lány példaképe.

Az éppen 20. születésnapját ünneplő Purple magazin talán nem véletlenül választotta éppen őt a címlapra. Ali Michael tavaly tért vissza igazán a modellvilágba, és állítása szerint jobban érzi magát, mint eddig bármikor. Harcos, különc, és felszabadult alkata miatt igazi múzsája a lehet, egy nem éppen hétköznapi divatmagazinnak. Talán sokan máris kitalálták, hogy a róla készült topless címlapfotót a magazin agyának, - aki nem más, mint Oliver Zahm - , példaképe és cimborája, Terry Richardson készítette.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)