Autóban vetkőzik, vonaton ábrándozik Mihalik Enikő

Mihalik Enikő
Fotó: VogueTurkey

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2013. december 2.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ebben az évben sem panaszkodhatunk a magyar modellek őszi szezonjára.

Mihalik Enikő természetesen most is jó néhány meglepetést tartogatott a számunkra. Az újjáéledő francia férfimagazinnál rögtön a második számnál gondoltak a békéscsabai szépségre. A Lui lapban Enikő természetesen a legjobb formáját hozta, és a francia férfiak örömére, nem is viselt sok ruhát. Az új magyar áruház, az Il Bacio di Stile is úgy gondolta, hogy első kampányához egy nemzetközileg ismert és sikeres modellt választanak, aki reprezentálni tudja a multibrand áruház hangulatát, stílusát. Nos, keresve sem találtak volna jobb alanyt ehhez, mint a Visage modelljét.

Mihalik Enikő természetesen nem elégedett meg ennyivel, máris újabb anyagokkal kápráztatott el minket. A török Vogue, ahol régóta igen nagy becsben tartják, most egy ábrándos divatanyagot készített a magyar lánnyal egy vonaton, derengő fényben. Ehhez képest a 25 magazin fotói már jóval merészebbek, nem véletlen, hiszen Anja Rubik magazinja eleve az erotikát és a divatot ötvözi. Mihalik Enikő ebben a magazinban sem először hódít. Korábban láttuk már fekete parókában ebben az évben, most szőkét kapott, de neki teljesen mindegy is, így is, úgy is ellenállhatatlan.

Mihalik Enikő
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)