Less be Berta'Lami énekesnő ruhatárába Gardróbnaplóban

2022. október 17.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Berta'Lami énekesnő ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.

Lakner Roberta vagyok, énekesnő, Berta’Lamiként ismerhettek. Tavaly jelent meg első EP-m Szirmok címmel, de engem hallhattok Dzsúdló Állat című számában is, illetve a nyáron jelent meg a közös dalom Lil Frakk-kal, ennek Nem alszom ma nálad a címe. Az öltözködés számomra önkifejezés és játék – néha egy kis humorral.

Nézd meg az énekesnő mai szettjét:

A mai szettembe is csempésztem egy kis játékosságot. Benézek egy barátnőm munkahelyére, egy specialty kávézóba, ehhez öltöztem – és persze egy klasszik tükörszelfit lőttem hozzá. Fekete-fehérhez van kedvem. Egy hosszú ujjú fehér crop garbót választottam, hozzá egy latex hatású fekete miniszoknya, fehér neccharisnya. Az egyik lábamra fekete, a másikra fehér zokni, fehér sportcipő, fekete-fehér márványmintás hajcsat, és egy leopárdmintás bunda.

Szeretem azt tolni, hogy egy már-már erőszakos témát megtörök egy látszólag oda nem illő, mégis passzoló ruhadarabbal: itt például a szigorú a fekete-fehér kombót “zavartam” meg a leopárdmintás bundával.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom