Bojkott! Kiakadt a luxusmárka

Sajnáljuk, ha ezen tudtál mosolyogni, többet nem mehetsz Saint Laurent divatbemutatóra
Sajnáljuk, ha ezen tudtál mosolyogni, többet nem mehetsz Saint Laurent divatbemutatóra

Ez is érdekelhet

Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették

glamour plusz ikon Az első magyar női pszichológus a gyermeklélektan úttörője volt, mégis elfelejtették

2013. október 2.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A népszerű és jó nevű párizsi Colette áruház kihúzta a gyufát a luxusmárkánál.

Mióta Hedi Slimane lett a Saint Laurent márka kreatív igazgatója, a divatház termékei helyett a sokoldalú szakember ötleteivel foglalkozik a sajtó. Igaz, Slimane alapos felfordulást okozott a közkedvelt cég körül. Valamiért úgy gondolta, hogy a legendás divatház Saint Laurent Paris néven sikeresebb lesz. Hosszú távon még persze igaza is lehet, egyelőre azonban felesleges izgágáskodásnak véli mindenki.

Bármennyire is szeretjük a fotós-tervezőt, meg kell állapítanunk, hogy kommunkikáció és humorérzék terén még van hova fejlődnie. A Colette áruházat egész egyszerűen kitiltották a Saint Laurent divatbemutatóiról, mivel termékeik között megtalálható egy vicces póló, ami a névváltoztatáson viccelődik. Az "Ain´t Laurent Without Yves" és a "What About Yves" feliratú pólókat a márka elleni támadásként értékelték. Tény, hogy az internetes vásárlók kedvenc termékei voltak ezek a darabok, az áruházban azonban igencsak jól fogytak a Saint Laurent kreációk is. Ennek ellenére Hedi Slimane és társai úgy határoztak, hogy móresre tanítják a Colette vezetőit és nem engedték be őket a bemutatóra, továbbá kijelentették, hogy bojkottálják az áruházat.

Érdekes módon a Céline, a Hermés vagy a Cartier nem vette ennyire komolyan a dolgot, bár hasonló vicces pólók az ő átformált logójukkal is kaphatók a Colette áruházában. Annyira elragadta őket a hév, hogy még a Document magazinnak az üzletbe tervezett rendezvényét is megtorpedózták, mivel Hedi Slimane fotózta az egyik címlapverziót. Látszik, hogy nagyon nagy erőfeszítéseket tesz Slimane azért, hogy valami igazán emlékezetest alkosson, de valljuk meg, ezek a felesleges butaságok egyelőre beárnyékolják az erőfeszítéseit.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)