Catwalk Queen #4

A Vogue Korea címlapján 2009 márciusában.
A Vogue Korea címlapján 2009 márciusában.

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2010. január 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A dán topmodellnek kevesebb, mint egy évre volt szüksége ahhoz, hogy a legkeresettebb modellek között találja magát. 2005-ben valósággal katapultált a divatvilágba, azóta számos tervező dédelgetett kedvence. Freja Beha Erichsen mindössze 23 éves és csupán 5 éve modellkedik, de máris többet ért el a szakmában, mint a legtöbb lány egész pályafutása alatt. Jill Stuart, Alexander Wang és a Chloé is róla nevezte el egy-egy termékét. 2007 óta valóságos múzsája Karl Lagerfeldnek, aki egyszerűen imád a csontsovány dán lánnyal dolgozni. Rendszeresen feltűnik a Chanel kampányaiban és ma már senki nem szól bele, hogy mikor vágathatja le a haját. Freja Beha ugyanis már régóta több egy egyszerű modellnél: múzsa és ikon. Nem hátráltatja az sem, hogy immár 14 tetoválása van, amelyeket a fotókon eleinte előszeretettel retusáltak ki, takartak le. Manapság azonban szinte elképzelhetetlen olyan vele készült divatfotó, amelyen ne lenne jól látható a nyakán lévő "Float" (lebegés) tetkó. Emellett többek között olyan feliratok díszítik a testét, mint: "Megváltás", vagy "Ma éjjel enyém a világ."

freja-float-nagy-d0000566D925db637a87b.jpg

target=_blank>

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)