Csodálatosan szép Mihalik Enikő a legújabb fotókon

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2012. augusztus 17.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mihalik Enikő szokásához híven elképesztően erősen kezdi az új szezont.

Eddig nem kevesebb, mint öt kampányban kapott szerepet a 2012-1-as őszi-téli szezonban. Ami akkor sem lenne kis dolog, ha kevéssé népszerű márkák arca lenne, de az Alberta Ferretti, vagy Carolina Herrera közel sem nevezhető éppen nevesincs cégnek, sőt!

A békéscsabai topmodell már hosszú szezonok óta a legkeresettebb magyar lány a divatvilágban. Sorra jelennek meg a divatanyagai ebben az időszakban is, már szinte lehetetlen tartani vele a lépést.

Most az Allure szeptemberi számában bukkant fel, ahol egyszerűen csodálatosan szép. A smink, a körítés; egyszerűen tökéletes. Mihalik Enikő nem aprózza el, ha már szerepelt a Harper`s Bazaarban, felbukkant az Allure magazinban, akkor már igazán kár lett volna kihagyni a W magazint. Nem is tette!

Kattints a képre, és nézd meg Mihalik Enikő legújabb divatanyagait!

Csodálatosan szép Mihalik Enikő a legújabb fotókon

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)