Divatsiker! Elődöntőbe jutott a magyar tervező a Vogue versenyén!

Zoe Phobic
Fotó: Zoe Phobic

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2013. augusztus 5.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szimon Ágnes Nóra, vagy ahogy sokan ismerik Ágó nagyon tudatosan építgeti a márkáját már évek óta.

A Zoe Phobic névre keresztelt divatmárka alapítója három éve végzett a Forrai Magániskolában, és azóta szezonról-szezonra szerez új rajongókat a ruháinak. A fiatal magyar divattervezővel már többször találkozhattatok itt az oldalunkon is. Nos, most egy újabb örömteli eseményről számolhatunk be a divattervezővel kapcsolatban: Szimon Ágó egy nemzetközi verseny elődöntőjébe jutott.

A Muuse luxus dizájner webshop és az olasz Vogue közös pályázatára rengetegen jelentkeztek, és a Zoe Phobic megálmodóját az a megtiszteltetés érte, hogy bejutott az elődöntőbe. Már a továbbjutás ténye is örömteli, de nem elérhetetlen a döntőbe jutás sem, hiszen most a közönség szavazatai alapján verekedheti tovább magát Szimon Ágó.

"Július elején láttam meg véletlenül a hirdetést, és amint elkészült az őszi kollekcióm, el is küldtem a jelentkezésemet, anélkül, hogy bárkinek említettem volna. Az eddigi tapasztalataim után nem éltem bele magam a továbbjutásba, azonban csütörtökön kiküldték az értesítést, hogy bekerültem a következő fordulóba" - mondta a GLAMOUR-nak a divattervező, akit megkértünk, hogy meséljen egy kicsit a pályaműként is szolgáló új kollekcióról:
"A 2013-as őszi kollekcióm néhány darabjával jelentkeztem a versenyre. A kollekció neve Days of Penny Lane. Sokan hiszik, hogy a Beatles dal után (ami részben igaz), de elsősorban az Almost Famous című film női főszereplője, a bájos rock-múzsa, Penny Lane nyújtott rengeteg inspirációt a tervezés során" - mondta nekünk Ágó.

A Vogue és Muuse pályázatának tétje nem kicsi, hiszen a végső győztes kollekcióját legyártják és terjeszteni is segítik majd, ami minden kezdő, pályája elején tartó divattervező számára nagy segítség. Most te is segíthetsz egy szavazattal, hogy Szimon Ágó még egy lépéssel közelebb kerüljön a végső győzelemhez, szavazz rá:

Nagyon szurkolunk neki, és reméljük nemsokára örömteli hírekkel jelentkezhetünk újra!

Zoe Phobic
Fotó: Zoe Phobic
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)