Divattervező a katedrán

Ez is érdekelhet

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

Valkusz Milán: „A legtöbbször az első lépés a legnehezebb”

2014. november 12.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Kovács Adél a London College of Fashion férfiruha szakán is tanult, majd 2011-ben diplomázott a MOME textiltervező mesterszakán, ahol kötött anyagokra specializálódott. Szakmai gyakorlatát a NUBU-nál töltötte, 2011 óta a márka tervezője.

2009-ben társalapítója volt a Kepp Showroomnak, 2012-ben Londonban a Marios Schwabnál gyakornokként, majd az Eudon Choi márkánál designer-asszisztensként és stúdió-menedzsereként dolgozott.

2012 óta divattervezést tanít a KREA Kortárs Művészeti Iskolában és felvételi előkészítőt tart a Corvin Művészeti Iskolában.

Adél így jellemezte nekünk a stílusát:

A stílusom kialakításában az utóbbi szezonokban egyre inkább a kényelemre és a funkcióra helyezem a hangsúlyt. A gardróbomat többnyire olyan ruhákból állítom össze, amik nem csak tetszenek, de valamilyen személyes kötődésem, emlékem is fűződik hozzájuk. Pont ezért nagyon szeretem az általam is tervezett aktuális szezonú NUBU vagy NUDE by NUBU darabokat hordani, kiegészítve kedvenc designer márkáimmal. Az ékszereimet mindig utazások alkalmával szerzem be, így minden nap nálam van egy kis emlék, ami a kedvenc városaimat idézi fel a hétköznapokban. Idén ősszel a fekete mellett nagy kedvencem a sötétkék és a fahéjszín.

Íme Adél mai szettje:

Ma a KREA iskolában kezdem a napom, ahol másodéveseknek tanítok
divattervezést. Ritkán hordok nadrágot, de ez a bőr hatású anyag a
tapintása miatt az egyik kedvenc darabommá vált a téli kollekciónkból. A
felsőt egy barátnőmtől kaptam a születésnapomra. A cipőm az elegáns és a
sportos tökéletes egyvelege, nagyon szeretem.



Bomber dzseki - NUBU
Trikó - NUDE by NUBU
Top - Acne Studios
Nadrág - NUBU
Nyaklánc - NUBU
Táska - NUBU
Kulcstartó - NUBU
Cipő - Marc by Marc Jacobs






Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)