Egy ruha, ami az üzleti megbeszélésen és vacsorán is megállja a helyét

2020. november 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ruzsa Norina a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát és végezte el a Munakügyi és Társadalmobizosítási alap- és mesterszakot is. Ezt követően viszont az élet a sales különböző irányába sodorta. Az elmúlt közel 3 évben az online médiában helyezkedett el, és az egyik vezető saleshous-nál sales managerként dolgozott. Jelenleg több cég Instagram oldalát kezeli. Napjai azonban nem csak ebben merülnek ki, hanem saját vállalkozásainak menedzselése is sok időt vesz igénybe, valamint aktívan jelen van a @norinaround Instagram oldalán is. Nemrégiben indított @fondmagad néven hajfonás workshop-sorozatot, melyen megtanítja a nőknek, hogy miként tudják többféleképpen befonni a saját hajukat. Norina napjai kicsit sem unalmasak, folyton pörög, mindig pozitív és mindig egy következő kreatív ötleten gondolkozik. Ezen a héten a mozgalmas mindennapjaihoz választott szettjeit mutatja be.

Íme Norina mai szettje:

A ma délutánra több üzleti megbeszélés és egy hivatalos vacsora is be van tervezve, így egy csinos ruha mellett döntöttem, aminek a színét és a fazonját is imádom. A ruha napközben is megállja a helyét, de egy esti megjelenésre is tökéletes. A jolly joker cipőm pedig ma sem hagy cserben!

Ruha: https://hiszteria.com/

Cipő: CCC

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom