Elő a kalappal!

Ez is érdekelhet

5 bakancslistás program Gran Canarián, amire egy életen át emlékezni fogsz

5 bakancslistás program Gran Canarián, amire egy életen át emlékezni fogsz

2015. december 30.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Vendégünk Kozma Rita Styling stílustanácsadó, a Plus Size magazin alapító-főszerkesztője és a DivatTábor tulajdonosa.

Hétből hét napot dolgozom, de szerencsésnek tartom magam, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek, ami feltölt és amiben megélhetem mindazt, ami gyerekkorom óta érdekel. Ez pedig a rajz, az írás, a textilek, színek szeretete, emberekkel és nem utolsó sorban gyerekekkel történő mély és őszinte kapcsolat.

Stylitsként, stílustanácsadóként és előadóként élem meg a kreativitás iránti imádatomat, az általam létrehozott DivatTáborral és DivatStúdióval egyik álmomat váltottam valóra, hiszen tehetséges gyerekekkel foglalkozhatok és segíthetem őket útjukon, a Plus Size magazin alapító-főszerkesztőjeként pedig csapatommal együtt telt hölgyeknek igyekszünk megszépíteni, teljesebbé tenni az életét.

Szívügyem, hogy olyan emberekkel foglalkozzak, akik nem épp egy divatmodell külsejével rendelkeznek, de rengeteg értékkel bírnak. Ezen az úton járok, ezen az úton látom kirajzolódni következő feladataimat.

Íme Rita mai szettje:

ruha: Monsoon
nadrág: Manish Arora
nyaklánc: D&G
bakancs: Next
táska: MK Leder
kabát: H&M
kalap: Zara





Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)