Először került kínai modell a milliomos szépségek közé

Gisele Bündchen megint nyert
Gisele Bündchen megint nyert
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Ez is érdekelhet

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

Így lett Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka gyerekkori ismeretségéből mindent elsöprő szerelem

2013. augusztus 21.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem sokat változik a világ legjobban kereső szupermodelljeinek listája.

Ami az élmezőnyt illeti ott mindenesetre garantált az egyhangúság. A brazil Gisele Bündchen hosszú évek óta letaszíthatatlan a milliós kerestű szépségek listájának éléről. Az immár kétgyerekes anyuka annyira más kategóriát képvisel, hogy szinte egymaga keres annyit, mint a Top 10-es lista további 9 gyönyörűsége összesen.

Igaz, a Forbes listáját mérvadónak szokás elfogadni, azért közel sem biztos, hogy a legpontosabb, hiszen nemrég adott hírt róla az angol sajtó, hogy Kate Moss minden kampányától, divatfotózásától függetlenül is évi 11 millió fontos bevétellel gazdálkodhat a befektetései után. Eszerint tehát a Forbes mostani listáján alaposan alulbecsülték az ikon éves keresetét. A jövő évi listán azonban szinte biztosan előrébb szerepel majd, hiszen úgy hírlik, Hugh Hefner mélyen a zsebébe nyúlt, hogy a Playboy jubileumi számának címlapján az angol legenda pózoljon.

A legjobban kereső topmodellek idei listája is bizonyítja, hogy bizony a divatvilágban sem csak a 20 éveseké a világ. Idén öt 30 év feletti szépség van a Top 10-es listán, de a legfiatalabb Candice Swanepoel sem tinédzser a maga 24 évével. Megtört a brazil lányok dominanciája, idén már csak ketten képviselik az országot, igaz rögtön az első és a harmadik helyen, de az Egyesült Államok is két toplistás szépséggel büszkélkedhet. A holland szépségek eléggé visszaestek, hiszen idén már csak a félig holland Lara Stone képviseli az országot, viszont idén először került kínai szépség a legjobban keresők közé.

Gisele Bündchen megint nyert
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)