Ez még a fitneszversenyeknél is rémisztőbb Kiss Virág számára

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2016. június 3.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A mindig mosolygós Kiss Virág, hazánk egyik legjobb fitnesz versenyzője, aki a nemzetközi mezőnyben is rendre leteszi a névjegyét. A huszonöt éves IFBB bikini fitnesz modell angol nyelven diplomázott politológiából, jelenleg pedig utolsó éves joghallgató, hamarosan államvizsgázik.

A BioTechUSA szponzorált sportolójaként, fitnesz és sportélet szakértőjeként a saját példáján keresztül szeretne motiválni másokat, ráébreszteni arra, hogy foglalkozzanak többet magukkal és az egészségükkel, hogy minél hosszabb és teljesebb életet élhessenek.

A diploma megszerzése után sem fog unatkozni, ugyanis szeretne továbbtanulni, sportjoggal és Phd-vel kacérkodik, ősszel pedig a rá jellemző maximalizmussal áll színpadra. Nézzük meg, mit visel Virág a hétköznapokon!

Íme Virág mai szettje:


Az életem egyik legmeghatározóbb része a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi Kara, ahol végzős hallgató vagyok. A mai napig minden vizsgám előtt borzasztóan izgulok, jobban, mint egy versenyemen. Emiatt is szeretek letisztult, elegáns darabokban megjelenni, magabiztossá tesz, és tiszteletet sugároz az egyetem és a professzoraim felé.

Kosztüm: Art`z Modell
Cipő: Zara
Fotó: Szilveszter Zoltán
Smink: Nagy Kata


Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)