Ezen a héten Szigeti Emese gardróbjába pillantunk be!

2017. szeptember 4.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szigeti Emese neve ismerős lehet azok számára, akik figyelemmel követték a GLAMOUR Women of the Year-t 2014-ben. Mesi ekkor a Style and Blog bloggereként szerepelt és nyerte el 2014 legjobb bloggerének járó díjat.

A Style and Blog 2012 márciusában alakult. Az oldalon outfitekkel, divat-, smink- és hajtippekkel, valamint egyéb, szépségápolással kapcsolatos témákkal foglalkoztak. Az oldal egykori szerkesztői, köztük Mesi is, ma már külön utakon járnak. Ennek ellenére továbbra is érdemes követni Emesét a közösségi médiában, hiszen változatos és inspiráló outfiteket láthatunk tőle!

Ezen a héten az ő gardróbjába pillanthatunk be.

Nézd meg, mit viselt ma Emese:


Bár borúsabb, hűvös idővel köszöntött be a szeptember, úgy döntöttem, nem hagyom, hogy a szomorkás időjárás rányomja a hangulatomra a bélyegét. Így egy igazán vidám, púderrózsaszín trench kabáttal indítottam a 2017-es ősz első hétfő reggelét. Kizárólag alapdarabokat választottam hozzá: klasszikus, gombos fehér blúzt, kényelmes farmert és egy szürke magassarkút.

Kabát – Mosquito.pl
Blúz – Shein.com
Farmer - Gap
Magassarkú – Cipofalva.hu
Táska – Impress Fashion
Óra – Klaus Kobec




Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom