Megtaláltuk a legideálisabb szettet a kánikulára!

2023. június 29.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Újabb hét, újabb izgalmas szettek: ezúttal Major Dorci, a Pandóra Projekt énekesnőjének a ruhatárába leshetsz be a Gardróbnaplóban.

Major Dorci vagyok, 25 éves, a Pandóra Projekt egyik énekesnője. Valamilyen formában az életem minden területen a zene körül forog, a zenekarunk mellett zenei menedzsmenttel és kommunikációval foglalkozom. A zene mellett elég sok területen pörgök, a napokban diplomáztam a marketing után Digitális média szakon, és egyre jobban kristályosodik számomra, hogy amit a legjobban szeretnék csinálni, az a másokkal való kapcsolódás a közös alkotás által.

Nemcsak a dalokban és a színpadon, hanem az öltözködésemmel is szeretek kommunikálni, és szeretnék jó energiákat közvetíteni és kicsit megmutatni, milyen vagyok. Imádok felfedezni, egyik legfontosabb tulajdonság számomra a nyitottság és a kíváncsiság, szóval szívesen kísérletezgetek különböző színkombinációkkal és ruhadarabokkal, attól függően, hogy aznap hogyan érzem magam. Emellett szerintem a belső gyermeki énünkre vigyázzunk, nagyon tudok lelkesedni apró dolgokért, amik különösen fontossá válnak számomra, például mikor megtaláltam a nagymamám különleges köves eljegyzési gyűrűjét, amit azóta szinte mindennap viselek.

A csütörtöki szettem szintén egy kényelmes kombó, egy gardróbvásáron vett testszínű biciklis nadrág és egy sportmelltartó, valamint a számomra legjobb kiegészítő a nagy fehér ing, ami bármikor jó, ha túl meleg, vagy ha hűvös van. A letisztult színekből álló szettet a zöld Gwendolin kendőmmel és a színes nyakláncaimmal, bokalánccal és karika fülbevalóval fűszereztem, valamint felkaptam még a Spanyolorszában vásárolt bohém kis övtáskám, és egy zöldségzsákot, amit mostanában ilyen pakolós - dobálós táskának is szoktam hordani.

A nagypapától örökölt fehér ing tökéletesen egészíti ki a többi darabot
Fotó: Major Dóra

Fehér ing: nagypapa

Övtáska: Spanyolország utcai árus

Nadrág: gardeóbvásár

Kendő: gwendolin

Cipő: Puma

Zöldséges zsák táskának: Aldi

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám