Gyász! Sonia Rykiel, az egyik utolsó legnagyobb francia divattervező meghalt

sonia rykiel, francia divat, divattervező, halál, halálhír, meghalt, divat
Fotó: rex/puzzlepix

Ez is érdekelhet

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

„Gyerekként az volt az álmom, hogy egy legyek a sok közül” - interjú a Nem én vagyok című film rendezőjével

2016. augusztus 25.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sonia Rykiel, a híres francia divattervező a mai napon elhunyt, jelentette be lánya Nathalie, tudtuk meg a Vogue közleményéből. A titokzatos dizájner, akit főként színes kötött holmijairól ismertek 86 éves volt.

A tervező 2012-ben bejelentette, hogy már 15 éve küzd a Parkinson-kórral, és az utóbbi években már nem tervezett az 1968-ban alapított párizsi divatház számára, de még a fontosabb divateseményeken sem jelent meg. Már karrierje kezdetén olyan hírességeknek tervezett, mint Brigitte Bardot, Catherine Deneuve vagy Audrey Hepburn, és 2009-ben megkapta a francia állam Légion d`Honneur kitüntetését a francia divatiparért tett elkötelezett munkájáért.

Bár mér régóta nem vezette a márka kollekcióinak a tervezését, Rykiel, akinek két gyermeke született volt férjétől, továbbra is a márka tiszteletbeli elnöke volt. A Sonia Rykiel vezető kreatív igazgatója most is Julie de Libran, és a kollekciók rendszeresen bemutatkoznak a párizsi divathéten.

Emléke örök!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)