18+

Felnőtt tartalom

Elmúltál már 18 éves? Ezen az oldalon felnőtt tartalom található!

Gyönyörű fotókon villant Kate Moss

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2015. július 29.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Idén sem kellett sokat várni, hogy Kate Moss levetkőzzön, hiszen szinte még mindenki próbált magához térni a szilveszteri bulidömpingből, amikor máris megérkezett ez első meztelenkedős fotósorozata.

A 41 éves, éppen válófélben lévő szupermodell a divatrajongók számára egyszerűen megunhatatlan. A divatmagazinok szerkesztői legalábbis továbbra is lázban tartja az első számú angol stílusikon. A frissen megjelent Love magazin ráadásul tényleg függője a modellnek, láttuk már leszbikus csókot váltani a címlapon, vagy alig ruhában a kádban. Most újra övé az egyik címlapverzió, és David Sims egy nagyon intim fekete-fehér sorozatot készített róla. Kate Moss ugyan visel ruhát a képeken, de szinte csak azért, hogy ezzel még inkább arra koncentráljuk, hogy villant a képeken.

Így vagy úgy, az biztos, hogy a szupermodell még most is, és úgy is, hogy évente egy tucatszor látjuk fotósorozatokban, tényleg el tud varázsolni.

David Sims fotója a Love magazinnak
David Sims - Love magazine
David Sims - Love magazine
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)