Használt dizájner ruhák és kiegészítők garázsvására

2014. május 15.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Második szezonjuk vége felé különleges meglepetéssel szeretne a Projekt showroom csapata szolgálni azoknak, akik a hazai gyermekjátékok legjavát felvonultató első pop-up boltjuk óta rendszeresen megtisztelik és megörvendeztetik őket látogatásukkal. Azoknak, akik résen vannak és követik A Projekt showroomot, bárhol is bukkannak fel, most kiszemezték a használt dizájnerruhák legjavát.

Az exkluzív "turkáló" kilóg kicsit a műfajból, mivel itt csak jó és jobb cuccok között lehet majd válogatni, de a "Projektek" sorából is, hiszen a megszokott több száz négyzetméteres helyszínek helyett most a város legnyüzsgőbb helyére költöznek, ahol a kávézók, éttermek és szórakozóhelyek mellett a legjobb pop-up események is felütötték fejüket. A Gozsdu udvar Dob utcai végében (Dob utca 16.) egy kisebb, de annál gazdagabban megrakott üzlettel várják az érkezőket. A legnagyobb nemzetközi márkák alig, vagy egyáltalán nem hordott ruhái mellett - bár most kisebb mértékben - de itt lesznek a hazai kedvencek jól-viselt darabjai is.

A rendhagyó garázsvásáron, amely május 22-én 10:00 órakor nyitja meg kapuit a közönség előtt, és mindössze négy napig lesz nyitva, 3000 és 30.000 forint közötti árintervallumban válogathatsz főleg női ruhadarabok között.

Érdemes lesz tehát résen lenni!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám