Húha, Selena Gomez erotikus tréningre csábít

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2018. július 13.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Miközben a fél világ azzal van elfoglalva, hogy próbálja kitalálni, hogy vajon Selena Gomez mit érez most, amikor első szereleme, akivel nemrég másodszor is szakított villámgyorsan eljegyezte Hailey Baldwint, az énekesnő valójában magasan tesz az egészre.

Úgy tűnik, hogy Justin Bieber váratlanul gyors elhatározása nem nagyon ingatta meg, és a csalódottság, esetleg düh, vagy zavarodottság legkisebb látható jele nélkül éli a mindennapjait. A barátnőivel lazított luxusjachton, új filmet forgat és mellékesen kijött a Pumával közös kollaborációjának legfrissebb gyümölcse.

Selena Gomez egész nap lábsúlyokban járkál, de közben gyorskaját eszik! Ennek mi értelme?

Selena Gomez egész nap lábsúlyokban járkál, de közben gyorskaját eszik! Ennek mi értelme?

Selena Gomez a Puma 2018-as kampányában

A divatiparban egyre erősebb állásokat elfoglaló Selena Gomez mint megírtuk, csillagászati összegért lett a Puma arca. És egyelőre nagyon lelkes kampánylányként feszít a sportszergyártó cuccaiban. A legújabb kampányképei megint elég látványosra sikerültek, bár nem éppen a erő, vagy a sportosságával, dinamikusságával népszerűsíti a márkát, hanem a tréningszettekben pózoló Selena Gomez inkább mintha kissé erotikusan, csábítóan hívogatná a vásárlókat. A sztár gyönyörű a képeken, de valahogy mi egy picit más üzenetet várnánk egy ilyen kampánytól.

Selena Gomez a Pumát reklámozza
Selena Gomez és a Puma
Selena Gomez
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)