Így jótékonykodik Lili

2015. december 1.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az eheti Gardróbnaplóban a Magyar Nemzeti Balett magántáncosnője, a gyönyörű Felméry Lili, enged betekintést a gardróbjába. A fiatal lánynak gyerekkora óta lételeme a tánc, fiatal kora ellenére a balettirodalom legjelentősebb női szerepeit eltáncolta már. Munkája elismeréseként a 2015/2016-os évadban ő viselheti a Magyar Állami Operaház társulatának legmagasabb művészeti címét: a Magyar Nemzeti Balett Étoile-ja címet. A közeljövőben az adventi időszak elengedhetetlen előadásában, A diótörőben Mária hercegnőként és Seregi László egyik legnagyobb klasszikusa, a Rómeó és Júlia női címszerepben látható, majd januárban a Fehér, fekete – ellentétek vonzásában c. balettesten lép színpadra az Etűdök c. egyfelvonásosban Bár nagyon elfoglalt, soha nem feledkezik meg arról, hogy stílusan öltözködjön.

Íme Felméry Lili mai szettje:


Ma nem csak a Diótörő című darabban, hanem az Operaház előtti vásáron is találkozhat velem a közönség. Jól fel kell öltöznöm, mivel ma a darab főszereplői, köztük én is, az előadás megkezdéséig jótékony célból bort fognak árulni. Az ebből befolyt pénzt az Ökömenikus Szervezetnek ajánljuk fel.

Csizma: UGG
Farmer: ZARA
Táska: OBAG
Kabát: ZARA


Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom