Kate Moss megint kacér reklámarc

kate moss, kampány, mario testino, stuart weitzman
Fotó: Mario Testino/Stuart Weitzman

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2012. december 19.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Idén sem változtak sokat a dolgok a divatvilágban, Kate Moss például még mindig az egyik legkeresettebb modell.

Az angol szupermodellt ugyan a Mango 2013-ban lecseréli, de azért így sem kell aggódnia, hiszen egy újabb luxusmárka szavazott rá. Az amerikai Stuart Weiztman, amely első sorban cipőiről, csizmáiról, táskáiról ismert divatház Natalia Vodianovát cseréli most le.

A 38 éves legenda ebben az évben is többször bizonyította már, hogy az évek múlásával nem lett szégyenlősebb. Éppen ezért nem igazán meglepő, hogy a Stuart Weitzman kedvéért is bevállalt egy kicsit kacérabb stylingot is.

A fekete-fehér reklámfotókon egyébként együtt dolgozott kedvenc fotósával, Mario Testinóval, aki számos emlékezetes közös munkájuk mellett például Kate Moss esküvőjének hivatalos fotósa is volt.

kate moss, kampány, mario testino, stuart weitzman
Fotó: Mario Testino/Stuart Weitzman

Az elkészült képek, a szupermodelltől és a fotóstól elvárt színvonalat hozzák, a Stuart Weitzman ezzel a párosítással nem vállalt nagy kockázatot.

kate moss, kampány, mario testino, stuart weitzman
Fotó: Mario Testino/Stuart Weitzman
kate moss, kampány, mario testino, stuart weitzman
Fotó: Mario Testino/Stuart Weitzman
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)