Zsófi ma benyomásformálósba öltözött

2017. május 2.
Ez a cikk több mint 6 hónapja frissült utoljára, a benne lévő információk elavultak lehetnek.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Fiatal kora ellenére máris ismert és népszerű író Kemény Zsófi, aki hamarosan új regénnyel jelentkezik majd. Ebből az alkalomból a júniusi lapszámunkban egy izgalmas beszélgetést is olvashattok vele.

Addig is egy egészen más oldaláról is megismerhetjük most a szerzőt, hiszen ezen a héten a slammer, költő és író, most a gardróbjából mutat nekünk ízelítőt.

A Shaibo zenekarral fogok fellépni a héten, és a zenekar próbájára megyek ma, hogy kitaláljuk, melyik számban mondjak slamszöveget. A zenekar legtöbb tagjával először fogok találkozni, úgyhogy benyomásformálósba öltöztem: ne legyen túl kihívó, ezért a pulóver, de a pulóverben azért legyen valami firnyákos. A törtfehéret pedig nagyon szeretem, minden törtfehér ruhadarab elegánsabbnak tűnik. Ritkán veszek fel magassarkút, mert 178 centi vagyok, de a hosszúszárú csizmának nehezen állok ellen, mert olyanná teszi az embert, mint egy anime-figura.

Pulóver: Zara
Nadrág: H&M
Táska: Bershka
Csizma: Bershka


Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom